Tót atyafiak – jó palócok

Mikszáth Kálmán két jóízű novellafüzérének címe intonálja válaszkeresésemet Jeszenszky Géza október 6-i pozsonyi beszédének drámai záró kérdésére: „Magyarok, szlovákok, vajon mikor értjük meg a történelem üzenetét?” (Evangélikus Élet, 2008/41. szám, 8. oldal)

Ugyanezen a hétvégén, amint erről lapunk is beszámolt, *Milo¨ Klátik* szlovák elnök-püspökkel együtt átutaztuk a fél országot: Tótkomlóstól, Békéscsabán, Budapesten át egészen Balatonszárszóig. Az ünnepi szertartásokon és pohárköszöntőkön túl igazi testvéri eszmecserét folytathattunk egymással, hiszen tudatosan – részben – közös kocsiban (ha nem is egy csónakban) utaztunk.

Kapcsolatunk, amely talán megérett a barátság névre is, közel egyidős a rendszerváltással. Tipikus közép-európai történet: egy magyar lelkész, aki hosszú ideje szolgál szlovák gyökerű gyülekezetben, Nagytarcsán, végre találkozik egy szlovák kollégájával, aki pár kilométerre a magyar határtól, Pozsony egyik elővárosában, Petrazalkán épít gyülekezetet és később templomot is. Hogy mi ebben a tipikus, ha úgy tetszik, tragikomikusan közép-európai? A találkozáshoz, a megismerkedéshez mindkettőnknek Dániáig kellett utaznunk, hogy egy nemzetközi konferencián felfedezzük egymást. Ott és akkor született az elhatározás: gyülekezeteink között partnerkapcsolatot építünk ki. Ez ismétlődő csoportos látogatásokban, kölcsönös vendégszolgálatokban, hosszú éveken át öltött testet és működött, mígnem mindkettőnket „utolért” a püspöki kereszt...

Természetesen idő kellett, hogy mi, „távoli” szomszédok jobban megértsük egymás igazi helyzetét. Milo¨ testvérem például többször prédikált lelkesen, ékes irodalmi szlovák nyelven Nagytarcsán, akárcsak legutóbb Békéscsabán. Íme, a kedvesen őszinte visszhangok egyike: „Gyönyörűen beszélt a püspök úr, hát még ha értettük volna...” Ki ne tudná, hogy a magyarországi tót nyelv és az irodalmi szlovák nem feltétlenül esik egybe?

De számomra is kijózanító volt a pozsonyi lecke, amikor Petrazalkán németül kellett prédikálnom, szlovák fordítással, mert a magyar szót csak néhányan értették volna... Érdekes módon a legutóbbi balatonszárszói esperesi akadémián szintén németül hangzott szlovák püspök kollégám előadása, és utána a diskurzus is a néhai K. und K. monarchia nyelvén zajlott. Mindez több, mint kissé fonák történelmi örökség, sokkal inkább sürgető feladat.

Bizony, éppen itt az ideje, hogy megtaláljuk a közös nyelvet! Nem szeretném túlértékelni egyházaink diplomáciai szolgálatának súlyát. De úgy vélem, a szlovák–magyar kapcsolatok égetően aktuális rendezésében több esélyünk és lehetőségünk van, mint politikusainknak, akik újra meg újra – ők tudják, milyen megfontolásból – feltépik közös múltunk éppen csak behegedő, sajgó sebeit.

Naivitás azt hinni, hogy feszültségeinket majd a „mindenható” Európai Unió megoldja. Erre a kelet-közép-európai nyavalyára nincsen orvosság se Brüsszelben, se Strasbourgban.

Tót és magyar, tót-magyar és magyar-tót atyafiaknak kell őszintén egymás szemébe néznünk. Honnan is jöttünk? Mióta élünk együtt itt a Kárpát medencében? Vizsgáljuk meg a nevünket, a családfánkat? Vajon akad-e „tiszta” magyar és „tiszta” szlovák?! Lapozzunk bele egymás énekeskönyvébe: mennyi közös lelki erőforrás. Kóstoljunk bele bátran egymás tányérjába: mennyi közös íz, zamat és recept!

Kár lenne elhallgatni, hogy van mit rendeznünk egymással. Szomszédok, atyafiak között is aligha kerülhetőek el bizonyos konfliktusok. Van bőven megbeszélni- és tisztáznivalónk. Van miért bocsánatot kérni egymástól, és van mit megbocsátanunk egymásnak.

Ebbe az irányba történt már egy szerény, halk lépés, amikor éppen egy évvel ezelőtt megjelent a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsának nyilatkozata a szlovák–magyar megbékélésről (Evangélikus Élet, 2006/41. szám, 1. oldal). Őszintén szólva mindez akkor csekély visszhangot váltott ki... Most viszont, amikor a békéscsabai szószéken újra felolvastam a sajnos még mindig aktuális nyilatkozatot, pozitívabbnak tűnt a fogadtatás. Püspök testvérem éppúgy, mint a csabai szlovák főkonzul, Stefan Dano, elkérte a magyar–szlovák nyelvű dokumentum szövegét, hogy megfelelő diplomáciai csatornákon eljuttassák az illetékesekhez. De úgy vélem, nekünk nem kell várnunk az „illetékesekre”.

Testvéri kapcsolataink helyreállításának forrása nem lent vagy fent található, hanem „legfelül”. Abban a közös Úrban, akiről Pál apostol sorait aktualizálva vallhatjuk: Krisztusban tehát nincs többé sem szlovák, sem magyar... mert ti, mert mi, tót és magyar atyafiak és atyalányok, mindnyájan egyek vagytok, egyek lehetnénk a Krisztus Jézusban! (Gal 3,28 után szabadon...)

Gáncs Péter