Elfelejtett jelszó?
Erődtemplomi kincskeresés – Nyolcvanéves az Evangélikus Mihály-testvérközösség (Michaelsbruderschaft)
Az ifjúkor kincskeresési lázából – kutatni padlásokon, elhagyatott várakban vagy romok között – felnőttként sem gyógyul ki mindenki. És valóban: kinek a fantáziáját ne mozgatnák meg elrejtett kincsek, lovagkori szerződések, a múlt feltárásának lehetőségei… S hogy merre induljunk? Az irány a nyolcvanéves múltra visszatekintő testvérközösség képviselői számára éppenséggel Erdélyben sem lehetett más, mint – toronyiránt.
2011. május 13., péntek. Az Evangelische Akademie Siebenbürgen (Erdélyi Evangélikus Akadémia) kisbuszával Nagyszebenből Segesvár felé tartunk. A hatfős csapat tagjai Ausztriából és Magyarországról verbuválódtak. Lelkész-professzor, katona, diakónus lelkész, nyelvtanár, papné-kántor és e sorok írója. Johannes Halmen segesvári esperes meghívására tekintjük meg szolgálati területét itt, az ősi szász erődtemplomok világában.
Az esperesség korábbi nyolcvan gyülekezetéből húsz teljesen megszűnt, s a hatalmas szórványban ma már csak hat lelkész szolgál. A korábban virágzó szász falvak házaiba többnyire romák költöztek. Az egyik kis faluban háromszázból három szász lakos maradt. Az omladozó várfallal körbevett templomban mégis fiatalok lelkes csoportja vesz részt az istentiszteleten…
Íme az Isten házában tetten ért titok romantikus története: egy fiatal drezdai lány, járva a szász vártemplomokat, betéved a falu parókiájára. Egy ottfelejtett hintaló gyermekkori emlékeket ébreszt benne. Szeretné megkapni. Az alku mesés:öt évig szolgálsz érte, és a tiéd. S most itt egy élő ifjúsági közösség.
A kolostori imádkozó helynek tekintett templomot és a parókiát szeretettel gondozzák a fiatalok. Mint ahogy Nagyszebenben az akadémia is háromnyelvű, a fiatalokból is három nyelven – németül, románul és magyarul – ömlik a kedves szó, a kérdés és a beszámoló. Türelem és szeretet árad belőlük. Az ölelés is egyaránt kijár romának, románnak, szásznak, magyarnak. Öröm hallani a Közös Élet néven szerveződött ifjak célkitűzéseit, az egymást segítő, bátorító akaratot, amely az Istenbe vetett bizalomban gyökerezik.
Mi, akik egy nyolcvanéves közösség tagjaiként érkeztünk ide, nem feledhetjük, hogy az Evangelische Michaelsbruderschaft (Evangélikus Mihály-testvérközösség) is ifjúsági mozgalomként indult német nyelvterületen. Az alapítók kirándultak, énekeltek, együtt imádkoztak, és – az első világháború utáni helyzetben – közösen keresték az egyház megújulásának útját is.
1922-től sok-sok együttgondolkodás, -imádkozás vezetett az evangélikus férfiközösség 1931. évi marburgi megalakulásáig. Jelentős állomás volt ezen az úton az a Berneuchenben (ma lengyel területen fekvő pomerániai falu – a szerk.) 1925-ben szervezett konferencia, amelyen mintegy hetvenen vettek részt: teológiai professzorok, lelkészek és a legkülönbözőbb területen dolgozó egyháztagok, presbiterek. A konferencia megállapításai – Das Berneuchener Buch címmel – könyv alakban is megjelentek.
* * *
A testvérközösség (a továbbiakban: EMB) alapító okirata sok kérdésben támaszkodik a berneucheni konferencia felismeréseire.
A húsz alapító közül, akik mindannyian valamilyen egyházi tisztséget viseltek, két lelkész lehet ismertebb hazánkban is: Wilhelm Stählin, a későbbi oldenburgi püspök, valamint Karl Bernhard Ritter, akinek A lelkipásztor imádsága című könyve két kiadásban is megjelent magyarul.
Az EMB célkitűzéseinek támogatására 1932-ben alakult meg az úgynevezett Berneucheni Szolgálat (BD). A kettő kapcsolatáról így olvashatunk az ötvenéves fennállás alkalmából megjelent ünnepi kiadványban: „Az EMB az egyház megújulását és egységét szolgálja liturgikus, teológiai és ökumenikus munkájával, a BD olyan férfiakat és nőket gyűjt egybe, akik ezt a munkát igenlik, saját életükben kiteljesítik, és szélesebb kör számára is gyümölcsöztetik.”
Ma a Németországi Protestáns Egyház (EKD) honlapján harmincöt (!) szerzetesi, rendi közösség található. Az EMB nincs köztük, bár nevében összecseng azokkal. Van szabályzata (Regel) a mindennapi és közösségi élet, a lelki életvezetés számára. A rend betartása náluk azonban csupán eszköz a magasabb cél, Krisztus egyházának szolgálatára. Így az EMB jobbára „csak” családban élő férfiak lelki közössége, akik a lakóhelyük szerinti egyházközségükben végzik tevékenységüket. (Bővebben – németül – itt: www.michaelsbruderschaft.de.)
1958 óta a kirchbergi kolostor a központi lelkigyakorlatos ház. Aki ide betér, csenddel, imaalkalmakkal, igére épülő meditációs gyakorlatokkal, az EMB gazdag könyvtárával találkozhat. És persze EMB-testvérekkel is (www. Klosterkirchberg.de).
A testvérközösséghez tartozók száma a második világháborúig jelentősen gyarapodott, elérte a hétszáz főt.
* * *
Az első erdélyi – Konrad Möckel brassói lelkész – 1937-ben nyert felvételt. Életéből izgalmas történetek tárulhatnak elénk: Hans Bernd von Haeften barátjaként kapcsolatba hozható a Hitler-ellenes merénylettel. (H. B. v. Haeften Németország kulturális attaséja volt Bukarestben, később pedig a Kreisaui Kör titkos külpolitikai szakértőjeként az ellenállásban tevékenykedett; a Hitler-ellenes összeesküvés egyik kivégzettje, akiről tíz évvel ezelőtt elnevezték az Erdélyi Evangélikus Akadémiát. Haeften csak titokban lehetett tagja az EMB-nek, ám a szálak tőle sokfelé ágaznak: Bonhoeffer végig jó barátja volt – mindkettőjüket Martin Niemöller konfirmálta –; testvére, Werner pedig a Hitlernek szánt bombát elhelyező Staufenberg gróf szárnysegédje volt.)
Érdekesség, hogy Erdélyben az EMB tagjai kizárólag lelkészek voltak. Bár 1946 után csak titokban találkozhattak, Möckelt 1957-ben éppen az EMB-vel való kapcsolattartás ürügyén ítélték huszonöt év börtönre. (Két év után szabadult, majd elhagyta az országot.)
Fél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy újra erdélyi testvér nyerjen felvételt a közösségbe. Május 14-én Nagyszebenben, az akadémia szomszédságában lévő hét évszázados templomban segesvári vendéglátónk, Johannes Halmen kapta meg fogadalomtétele után a közösség jelképeit: a keresztet, vállára a „lovagi” köpenyt és az alapszabály (Urkunde) egy példányát.
* * *
Magyarok sokáig nem tartoztak az EMB-hez, ami érthető is, hiszen a közösség lényegében ma is német nyelvterületeken működik. (Érdekességként azonban megjegyzendő, hogy Leopold Achberger grazi szuperintendens személyében már 1936-tól volt az EMB-nek egy magyarul is anyanyelvi szinten beszélő tagja.)
Csonka Albert volt az első magyar, akinek figyelmét felkeltette az EMB. Ő teológus korától a liturgika és az egyházi belsőépítészet iránt érdeklődött. Ennek révén ismerkedett meg egy evangélikus építészprofesszorral, Gerhard Langmaackkal, aki történetesen az EMB egyik alapító tagja volt. Hogy a keleti blokk országaiból mennyire nem volt problémamentes kapcsolatban állni „nyugatiakkal” az ötvenes-hatvanas években, azt Möckel lelkész bebörtönzése is példázza. Külön izgalmas így a Csonka Albert 1966-os felvételéhez vezető út, biztosan bőven készült róla besúgói jelentés. (Csonka Albert testvér tudományos igényességgel gyűjtött könyvtári hagyatékát a hittudományi egyetem gondozza.)
A második magyar EMB-testvér felvétele már enyhülő viszonyok között történt. Pór János székesfehérvári némettanár a napszaki imádságok zsoltáros lelkületét keresve bukkant rá a közösségre: 1986-ban nyert felvételt, és haláláig igen aktív tag maradt. Ő magyarul is használta az EMB – breviáriumhoz hasonló – imakönyvét, saját fordításában.
E sorok írója már a két magyar EMB-testvéren keresztül ismerhette meg a közösség értékeit, s nyerhetett felvételt – harmadik magyarként – 1996-ban.
Kincskeresés az erődvárak omladozónak látszó falai között… Nagyszerű dolog rálelni eleink hitéletének máig ható példáira, arra az odaszántságra, amellyel ők az egyházat építették. Érdemes kutatni, napfényre hozni kincseinket s így bátorítani egymást, gazdagítani, építeni az anyaszentegyházat.
Pintér Mihály
