Navigáció
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Tanévnyitó a nagyváradi evangélikus óvodában

Az új tanévet izgatottan váró gyermekek és szülők zsibongásától volt hangos szeptember 12-én reggel a nagyváradi evangélikus templom. Hagyományainkhoz híven istentisztelettel vette kezdetét az idén tanév.

Mindnyájunknak, régi és új óvodásoknak, a családoknak, minden munkatársnak szüksége van biztatásra és erősítésre, hogy bátran vágjunk neki egy új, sok kihívással teli évnek. Hálával gondolunk arra, hogy Istenünk – aki „a megrepedt nádszálat nem töri el, és a pislogó mécsest nem oltja ki” – képessé tesz bennünket arra, hogy helytálljunk szolgálatunkban.

Az ő áldását kértük a közösen megtanult énekben is (Áldásoddal megyünk), mielőtt birtokba vettük volna újra az óvodát. Ki mosolyogva, ki még szomorkásan ismerkedett az új játékokkal, társakkal. Az első nap végére mindenkinek sikerült barátokra és az óvó néni személyében szerető pótanyukára találni.

Ezúton kívánunk mindenkinek örömökben gazdag, eredményes tanévet!

Mátyás Judit igazgató (Nagyvárad)

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek