Elfelejtett jelszó?
Folytatódnak a magyar–szlovák „csúcstalálkozók” – másképpen
Az elmúlt időszak Szlovákiával kapcsolatos kül- és belpolitikai eseményei (a szlovák nyelvtörvény bevezetése, Sólyom László köztársasági elnök kitiltása Révkomáromból, Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák kormányfő szécsényi találkozója) érzelmileg igen feldúlták a két nemzet kedélyállapotát. Bizonyára nem véletlen, hogy miniszterelnökeink találkozója napján, szeptember 10-én Szécsényben Beer Miklós váci püspök jelenlétében szlovákiai és magyarországi ferencesek közel háromszáz hívővel együtt szlovák és magyar nyelven imádkoztak a tárgyalás sikeréért.
Az Evangélikus Élet szeptember 20-i számában beszámolót olvashattunk az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) és a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) által – ugyanerre a napra – szervezett magyar–szlovák testvér-gyülekezeti kapcsolatokról szóló találkozóról.
A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma által a nyelvtörvényről kiadott anyagban az áll, hogy a kisebbségek továbbra is gyakorolhatják jogaikat; anyanyelvüket széles körben használhatják kulturális rendezvényeken, rádió- és televízióadásokban, írásos dokumentumokban, oktatási intézményekben, maguk között és hivatalos helyeken is. Magánszeméllyel nem fizetettnek büntetést. Ami az egyházi életet illeti, minden egyházban biztosítják – ahol jelen van a kisebbség – az anyanyelven történő istentiszteletek megtartását. Mégis, mindezeknek a tudata, ismerete ellenére is ott van az emberek szívében, lelkében a félelem.
A szeptember 9-i Evanjelický posol szlovák evangélikus hetilapban megjelent Ján Lachký Szent István vagy Jézus Krisztus című cikke. Nem tartom szerencsésnek, sőt inkább veszélyesnek tartom a két személy egymással való szembeállítását, még ha az konkrét példa alapján történt is…
A szeptember 11–13-ai hétvégén férjemmel részt vehettem Szerbiában egy nemzetközi konferencián, ahol jelen volt Miloš Klátik, a Szlovákiai Evangélikus Egyház egyetemes püspöke, Amerikából Vilma Kucháreková szlovák püspök asszony és más országok egyházi képviselői. Építő, tartalmas előadásokat hallhattunk. Az én hozzászólásom előtt az ottani kolléga megkérdezte: „S most a magyar vagy a szlovák testvérünket fogjuk hallani?” – „Mindkettőt. Mi együtt vagyunk magyarok és szlovákok…” – válaszoltam.
Szeptember 19-én valósult meg kis gyülekezetünk régi álma, hogy felvegyük a kapcsolatot az egyházközség volt lelkészének és püspökének, Daniel Bachátnak a szülőfalujával, a szlovákiai Ratkovával. A festői szépségű Közép-Gömör-hegység lankáival körülölelt kis faluban nagy szeretettel fogadtak minket. A gyülekezet lelkésze, Dušan Hrivnák – aki egyébként nagylaki származású – kiemelte, mi valóban testvérek vagyunk. Az ismerkedés, közös áhítat és ebéd után megnéztük a 15–16. században épült gótikus templomot, és egy rövid megemlékezés keretében együtt koszorúztuk meg Daniel Bachát emlékművét. Megköszönve őszinte, szívből jövő, testvéri vendégszeretetüket, így búcsúztunk: „Viszontlátásra Budapesten!”
Úgy gondolom, hogy nekünk, akiket nemcsak a közös múlt, a közös történelem köt össze, hanem Jézus Krisztus és az ő szeretete: együtt kell haladnunk az általa kijelölt úton. Mi több, különleges szolgálattal bízott meg minket Urunk: az ő szeretetének és békességének összekötő hídjai lehetünk. A hidakat időnként terhelik, járnak rajtuk, és elérnek rajtuk keresztül valahová. „…a teljes szeretet kiűzi a félelmet…” – mondja az írás (1Jn 4,18b). „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek” – jelentette ki Jézus (Mt 5,9). Igyekezzünk mi is Isten gyermekeiként szeretettel, imádkozva békességet teremteni és minden erőnkkel a két nemzet közti megbékélésén munkálkodni!
Fabulya Hilda
