Hol van a határon innen és a túl?

„A »határon innen és túl« igen viszonylagos megjelölés, hiszen minden csoport innen és túl van. Az egyszerűség kedvéért: vannak a hazaiak, aztán a tőlük elszakítottak és végül a róluk önszántukból leváltak” – kezdte a Megbékélés határon innen és túl című szekcióbeszélgetés felvezetését Gémes István Németországban élő nyugalmazott evangélikus lelkész. A körülbelül egyórás, felettébb élénk diskurzus további lelkész vendége volt Nagy Olivér Szlovákiából, Köncze G. Árpád és Mátyás Attila Romániából, valamint Zászkaliczky Pál nyugalmazott lelkész Magyarországról.

A diskurzusnak Gémes István előzetesen összeállított kérdéssora szabott izgalmas irányt. A vitavezető szerint külön-külön kérdések várnak megválaszolásra a föntebb említett három „hovatartozási kategória” esetében. A hazai egyház számára ilyen például, hogy kereste-e a kapcsolatot a 19–20. század folyamán hazájukat különböző okokból (kivándorlás, Trianon-trauma, 1956) elhagyókkal. Az elszakítottak által megválaszolandó pedig például az, hogy ha igénylik a megbékélést, akkor készek-e a múlt hibáira és mulasztásaira való hivatkozás helyett a megbékélésen munkálkodni segítségnyújtással és elfogadással.

A résztvevők megállapították, hogy a hazaiak és a határon túliak közötti egyházi megbékélés kérdése (ha egyáltalán van ilyen) természeténél fogva egyben mindig politikai gyökerű.

A beszélgetés során többször is fájó sebként került szóba a trianoni békeszerződés, illetve a 2004. december 5-i népszavazás. Mint elhangzott, az előbbi esetben Magyarország polgárainak nem adatott meg a választás lehetősége, míg az utóbbiban igen, ám az egyházak – bár többségükben nyíltan kiálltak az elszakított területeken élők magyar állampolgárságának megszavazása mellett – lényegében nem tudták kellő számban mozgósítani a híveket. A referendum eredményének nemcsak az a következménye, hogy a határon túliak a mai napig kirekesztettnek érzik magukat (és nevezik sokan közülük az anyaországot „mostohaanya-országnak”), hanem az is, hogy a hazai közéletben nyilvánvalóvá vált az egyházak gyenge érdekérvényesítő képessége.

A beszélgetés „határon túli” résztvevői ugyanakkor két örömteli egyházi kezdeményezést is kiemeltek. Fontos előrelépésnek minősítették a Maek (Magyar Evangélikus Konferencia) tavaly októberi zászlóbontását, valamint – ennek összefüggésében – azt a folyamatot, amelynek jegyében (például az Evangélikus Élet hasábjain) a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház már jó ideje úgy jelenik meg, mint a magyar evangélikusok negyedik egyházkerülete.

Boda Zsuzsa