Kétszáz éves templom a Barcaságban

Szeli József, Hosszúfalu lelkésze (akkor még csak egy gyülekezet létezett) a 18. században először kísérelte meg összefoglalni a magyar gyülekezetek történetét, amely a régi – valószínűleg 1757-ben kezdett – anyakönyv lapjain volt olvasható addig, amíg az anyakönyv létezett. Ma a szöveg egy másolata a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár különleges gyűjteményében található.

Mivel több forrásban olvasható utalás a barcasági csángók esetleges református vallására, ebben a kéziratban írja Szeli: „Ha pedig Honterus János reformátornak idejében a hétfalusiak vagy még pápisták, vagy pedig calvinisták lettek volna, miképpen visitálhatta volna őket ezen említett reformator és brassai lutheranus inspector.” Ez az első magyar nyelvű dokumentum, amely tanúsítja, hogy a barcasági csángók igen korán követték a lutheri tanokat.

A honterusi időkben Bácsfaluban, Türkösben és Szent Mihályban, azaz a mai Csernátfaluban összesen 101 lakos élt. Egyetlen templommal bírtak, Csernátfaluban, amely már a korábbi Szent Mihály-eklézsia temploma is volt.

A bácsfalusi hívek 1808-ban határozták el, hogy önálló gyülekezetet hoznak létre. Az 1888-as canonica visitatio jegyzőkönyvéből idézve: „Az egyház mint leányegyház 1808-ban vált el a csernátfalusi anyaegyháztól és alakult anyaegyházzá, melyhez 1886-ig 18–20 család Türkösből ide szakadt […]. Sorsa, fejlődése, anyagi és szellemi küzdelmeire vonatkozó adatok hiányoznak. Anyaegyházzá alakulván a hívek egy kis harang összehívására falusi házakban és szabad ég alatt tartottak istentiszteletet. A harang a község közepén, faállványon volt elhelyezve, később a toronyba téttett, több év múlva elhasadt és anyaga átöntetett. Legelsőben papiház épült 1809ben, templom 1811ben, ezt követte az orgona és oltár elkészülése 1814, nagyobb harangöntetek 1817ben, aztán felépültek a gazdasági épületek is; istálló, csűr, sütőszín.”

Források hiányában a templomépítés költségeiről egy fatábla igazít el, amelyre Bácsfalu első lelkésze, Sárai Mihály a következőket jegyezte fel: „Anno Domini 1811 Mense Maji épült e szent helyre Sárai Mihály első papsága Istók István falnagysága és curatorsága alatt. Érdemes magyar születésű asztalos mesteremberek Gödri András és Benkő Joseph által, mikor a búzának köble ért Rf. 100 X – Egy pár ökör Rf. 1000 X. – Nota Olyan drágaság uralkodott ebben az esztendőben a Bartzaságon, hogy ha Erdélyből nem hoztak volna éhen halálra jutottunk volna. Az Úr Istent kérjétek, hogy adjon kenyeret, mert jaj a népnek, amikor az által büntetődik.”

A templomépítés óta eltelt kétszáz évet néhány mondatba sűríteni lehetetlenség. Mindezt pótolja az a monográfia, amely az ünnepi alkalomra jelent meg – tulajdonképpen a tizenegy evangélikus csángó gyülekezetben elsőként – „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre”– A bácsfalusi evangélikus egyházközség története címmel.

Bár a templomot 1815-ben felszentelték, az építése még mindig nem fejeződött be – mondta ünnepi prédikációjában Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Református Egyház püspöke –, hiszen az Isten házát generációról generációra kell építeni, és az építőanyag már nem tégla és kő, hanem a hit. „Ha végigmegyünk a barcasági településeken, sajnos azt kell látnunk, hogy eltűnőben vannak a csángó házak, a jellegzetes motívumok, ám amíg létezik ez a templom, addig mi is létezünk. Ennek a liturgikus térnek tudatalakító és összetartó jellege van” – hallhatták az egybegyűltek az egyház lelkészi vezetőjétől.

Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen köszöntötték az ünneplő közösséget a Romániából és Magyarországról meghívott közéleti személyiségek, illetve a budapest-csepeli, a finnországi, a norvégiai és a németországi testvérgyülekezetek lelkészei és küldöttei.

Az ünnepség alkalmával a bácsfalusiak emléktáblákat és kopjafákat avattak, amelyekkel a település korábbi lelkészeinek, felügyelőinek, valamint az első és második világháborús hősöknek állítottak emléket.

Nemcsak szavakban mutatták be a gyülekezet történetét, hanem élővé tették azok a fényképek is, amelyeket a gyülekezeti tagok vittek a kétnapos ünnepségre összeállított kiállításra. A mindennapokról – a csángó viseletről, családi eseményekről, műkedvelő előadásokról, konfirmációról, az iskoláról – készült képek színesítették és egészítették ki mindazt, ami a kétszáz éves történelemről elhangzott.

A Csángó fiú a Cenk tövében című kötet pedig Borcsa Mihályra emlékezett. A gyülekezet legismertebb lelkésze ’48-as honvéd, tanító, egyházépítő, korának egyházpolitikusa volt, aki gyülekezetében negyvenhét éven keresztül – mint írja – a fejlődés érdekében vasárnapi iskolát szervezett, ahol az ifjúságot a számtantól kezdve a méhészkedésig és gyümölcsfa-kertészetig mindenre tanította, ami szükséges és hasznos.

E Brassó környéki szórványgyülekezet múltja, egykori személyiségeinek munkássága pedig a ma gyülekezetének tagjait kell, hogy tanítsa mindenre, ami szükséges és hasznos, hogy megtarthassa nyelvét, magyarságát és hitét.

Veres Emese-Gyöngyvér