Navigáció
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Evangélikus nap Négyfaluban

A barcasági Négyfaluban evangélikus napra gyűltek össze Cantate vasárnapján, május 22-én a lutheránus hívek. A házigazda a hosszúfalu-fűrészmezei gyülekezet volt, a vendégek pedig Négyfalu mind az öt gyülekezetéből – Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu-Alszeg és Hosszúfalu-Fürészmező – érkeztek. A napot nyitó ünnepi istentisztelet igehirdetői szolgálatát dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöke végezte.

A prédikáció alapigéjében – ApCsel 8,26–40, az etióp kincstárnok megtérése – olvasható kérdés: „Érted is, amit olvasol?” meghatározta az egész nap üzenetét. Az igehirdetés nyomán mindenki szembenézhetett a valósággal. Ez a valóság nem más, mint hogy a 21. században élő ember egyre kevesebb időt szentel a közösségi életre, egyre kevesebb időt szakít az olvasásra s talán még kevesebbet a bibliaolvasásra. Az ige egyházában, az evangélikus egyházban ma nagyon kevesen követik Luther Márton tanítását – figyelmeztetett a püspök –, noha a reformátor mind a Kis, mind a Nagy kátét azért írta meg, hogy az édesapa, azaz a ház ura keresztény szellemben nevelje, oktassa házanépét.

Jó volt hallani, ismét felismerni keresztény küldetésünk igazi célját. Szülők és nagyszülők hallhatták, hogy akkor teljesítik igazán feladatukat, ha Istentől kapott küldetésük szerint élnek, gyermekeik, unokáik lelkébe plántáják Isten igéjét, megkedveltetik velük az olvasást, az értékes dolgok kutatását és a Biblia tanulmányozását.

Az úrvacsorai istentisztelet után Völgyessy Szomor Fanni énekes bizonyságtételét hallgathatták meg a jelenlévők. Előadása mindenkit megragadott, lenyűgöző volt hallgatni, amint különböző stílusokban magasztalta és áldotta a mindenható Istent.

Az első keresztények példája nyomán nemcsak az ige hallgatásában, hanem az étkezésben is közösségben lehetett a népes gyülekezet.

Az ebédet követő előadásában Fabiny püspök a Bibliának mint könyvnek a keresztény ember életében betöltött szerepéről, az irodalmi alkotásokban megtalált helyéről, eszmei értékéről, fontosságáról szólt. Mindemellett gyakorlati útbaigazítást is nyújtott, mintegy kedvcsinálóként a bibliaolvasáshoz.

A nap programja a Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klub tagjaiból létrejött keresztény zenekar fellépésével folytatódott, a közösség nagy lelkesedéssel fogadta műsorukat. Az erdélyi fiatalok örömmel vesznek részt különböző magyarországi evangélikus találkozókon, fesztiválokon.

Záróáhítatában Domokos Jenő türkösi lelkipásztor kiemelte. Jézus mindenkit a követésére hív.

Az evangélikus nap keretében helyi képzőművészek kiállítását is megtekinthették az egybegyűltek, megbizonyosodva arról, hogy a gyülekezetek tagjai használják Istentől kapott adottságaikat.

Jó volt itt lenni – summázták a résztvevők tapasztalataikat a program végezetével –, jó volt lelkiekben felüdülni, hitben és evangélikus identitásban erősödni.

Barcsa István bácsfalusi lelkipásztor

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek