S. O. S., szlovákiai magyar evangélikusok…

A második világháború végéig körülbelül harmincezer magyar ajkú evangélikus élt Szlovákia területén. A lakosságcsere idején a Szlovák Evangélikus Egyház vezetői egyetlen hivatalos lépést sem tettek a kitelepítésre váró magyar tagjaikért, lelkészeikért, tanítóikért. Éppen ellenkezőleg: ezt a „létszámkiesést” a Magyarországról önként érkező „honfoglaló” szlovákokkal kívánták pótolni. Az egyetemes presbitérium erre a célra külön bizottságot hozott létre, amelynek küldöttei Ordass Lajossal, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökével is találkoztak.

A Felvidékről háborús bűnösökként kitelepített magyar hívek munkásságát ma is templomok, egykori iskolák, középületek, az anyakönyvek és az alapos adminisztráció jelzik.

A leigázott és kétnyelvűvé tett gyülekezetek lelkészei sokszor – feledve esküjüket – a magyarellenes közhangulatra „rátettek még egy lapáttal”. A magyarul tudó szolgálattevőket a legtermészetesebb módon északi gyülekezetekbe helyezték. Magyar nyelvű gyülekezeti élet hiányában az eredmény – a kommunizmus kártékony hatásai mellett – a magyar nyelvű lelkészutánpótlás leépülése lett. Ahol volt rá lehetőség, ott a hívők református gyülekezetekbe menekültek, hogy továbbra is anyanyelvükön hallgassák az Isten igéjét. Köszönet illeti azokat a református lelkipásztorokat, akik befogadták őket.

A rendszerváltás után a helyzet mit sem változott. Az Szlovákiai Evangélikus Egyházban uralkodó viszonyokra is erősen rányomta a bélyegét a kilencvenes évek belpolitikája. Az 1996-ban Prof. Th. Dr. Július Filo és D. dr. Harmati Béla püspökök által kötött kétoldalú egyezmény pontjai csak nagyon kis részben valósultak meg. A Budapesten végzett teológus(ok)nak különbözeti vizsgákat kellett tenniük, ha Szlovákiában kívántak szolgálni. A határon keresztül való „átszolgálásra” sem került sor, mert az – nemritkán mondvacsinált – jogi akadályokba ütközött. Megjegyzem, akadt néhány bátor lelkész, aki megengedte, hogy magyarországi szolgatársa szolgálhasson a magyar híveknek. Ezek a kapcsolatok, Istennek hála, ma is működnek.

A különböző szlovák--magyar találkozókon az akkori szlovák püspökök azt a látszatot keltették, hogy minden a legnagyobb rendben van. De ha a Magyarországról érkezettek megkérdeztek egy-egy bátrabb hívőt, a 21. században élő ember számára furcsa válaszok érkezetek. Védekezésképpen – figyelmen kívül hagyva a szlovákiai magyarság, illetve a magyarországi szlovákság összehasonlíthatatlan helyzetét – érkezett a szlovák féltől a keresztény szeretet hiányáról tanúskodó válasz: „A magyarországi szlovákokat is elnyomják…”

Vajon ez egyházon belüli „elnyomás” az Evangélikus Életben megjelenő szlovák nyelvű mellékletben vagy az Országos Szlovák Lelkészi szolgálatban nyilvánul meg? Vagy talán abban, hogy a Szlovákiából érkező szolgálattevők engedély nélkül, magától értetődő módon szolgálhatnak a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház vagy éppen a Szerbiai Evangélikus Egyház területén…?

De nézzük inkább a tényeket.

1. Szlovákiában több olyan kétnyelvű gyülekezet van, ahol a hívők igénye ellenére évek óta nincs magyar nyelvű szolgálat. Jelenleg 28 településen van igény magyar istentiszteletre.

2. Számos közösség százévesnél idősebb énekeskönyvekből énekel, sok templomban a régi liturgia szerint folyik az istentisztelet. Nincs biztosítva a kántorképzés sem.

3. A Szlovák Köztársaság oktatási törvényének értelmében nem lehet hivatalosan hittant tanítani magyarországi tankönyvekből. Szlovákiában semmilyen evangélikus egyházi irodalom sem jelenik meg magyarul. Ezenkívül hiányoznak a megfelelően képzett hitoktatók is.

4. A Szlovákiai Evangélikus Egyház semmilyen magyar nyelvű eseményt sem szervez és nem támogat. Arról sem nyújt pontos tájékoztatást, hogy hol folynak magyar istentiszteletek.

5. Az egyház országos hetilapjában, az Evanjelický posolban a magyar történelmi nevek elszlovákosítva jelennek meg. A hiányos történelmi ismeretekkel rendelkező szerzők továbbéltetve a feszültséget szlovákok és magyarok között, sajátos módon írnak a 19. században történt „elmagyarosításról” és a szlovákokkal szemben elkövetett igazságtalanságokról. Érdekes módon még egyszer sem találkoztam a csehszlovákiai magyar evangélikusokkal szemben elkövetett jogtalanságokról szóló cikkel…

Külön szót kell ejtenem a botrányos rozsnyói presbiterkizárásról, amely jogtalansága mellett alapvető emberi jogokat sért. (Rozsnyón zsinati határozat ellenére a mai napig sincs magyarul szolgáló lelkész.) Vagy említhetném néhány lelkész és esperes sajnálatos hozzáállását a magyar hívekhez, amelyet személyesen is tapasztalok, vagy akár a legutóbbi, fanyarra sikeredett találkozót a két egyház püspöki kara között, illetve az országos presbitérium által érvényben levő tiltást a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) tagságát illetően.

Megjegyzem, a Maek alakuló ülésén találkoztak azok a hívők, akik jelenleg hivatalos érdekképviselet nélkül igyekeznek menteni a menthetőt, akik imanapot, gyermek- és ifjúsági táborokat próbálnak szervezni a nagy távolságok és a hiányzó anyagiak ellenére. Ezt a szolgálatukat pedig tovább kívánják bővíteni: az idén újra országos találkozót kívánnak szervezni. Gyakorló hívőként behatóan ismerik a szlovákiai magyar evangélikusok problémáit, ezért konstruktív javaslatokkal tudnák segíteni a jelenlegi helyzet megoldását.

Mindezek ellenére a legnagyobb elismerés jár azoknak a lelkészeknek, akik szlovák nemzetiségű létükre hitüktől vezérelve magyarul tanulnak, és odaadóan szolgálnak. Azoknak a híveknek, gyülekezeti tagoknak, akik minden viszontagság ellenére ragaszkodnak hitük anyanyelven való gyakorlásához, valamint azoknak, akik segítik a szlovák és a magyar nemzet békés együttélését a Szlovákiai Evangélikus Egyházon belül. Nem szeretnék megfeledkezni a kántorok és más egyháztagok szolgálatáról sem.

A megoldás keresése a jelenlegi elmérgesedett helyzetre, a kezdeményezés elsősorban a szlovákiai egyházvezetőktől várható el, akik a magyar hívek pásztorai is. Akik megválasztásukkor nyilván Dél-Szlovákiából is kaptak szavazatokat. Már csak azért is, mert a Szlovákiai Evangélikus Egyház gyülekezetei tagjainak gondjairól van szó, akik őseik által épített templomaikban gyakorolják hitüket, gyülekezeti tagként fizetik egyházi illetéküket és adományaikat. Bekapcsolódnak a felújításokba a különböző rendezvények szervezésébe.

Mivel teljesítik kötelességüket, minden bizonnyal a jogaik is megilletik őket. Ha pedig ez nem így történik, ha valakiket csak azért érnek retorziók, mert ki merik mondani az igazságot, akkor  joggal várható el a Magyarországi Evangélikus Egyház közvetítése, a szlovákiai magyar evangélikusoknak a Szentírás szellemében való lelki és anyagi támogatása, amely nem sérti, nem sértheti a Szlovákiai Evangélikus Egyház „parokiális jogát”.

Hangsúlyozom: nem célom a szenzációkeltés vagy a provokáció, hanem a párbeszéd elindítása a Szlovákiai Evangélikus Egyház vezetői és hívei között, szükségképpen a Magyarországi Evangélikus Egyház testvéri segítségét kérve, illetve a megfelelő megoldás megtalálása keresztény egyetértésben, amíg még van kinek. A leírtak szellemében mégis teljesen megalapozott a nemzetközi segélykérő S. O. S. jelzés használata. S. O. S., szlovákiai magyar evangélikusok!

Nagy Olivér lelkész (Alsószeli, Szlovákia)