Navigáció
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Kolozsvári advent

Ötéves hagyomány a kolozsvári evangélikus gyülekezetben, hogy advent első hétvégéjén a közösség apraja-nagyja a vasárnapi istentisztelet után jótékonysági célú, vidám hangulatú vásárra gyülekezik össze a lutheránus püspökség udvarán. Az idei alkalom nemcsak abban különbözött az előző évekétől, hogy már a „kisböjti” elcsendesedés előestéjén, szombat délután Tamás-misével kezdődött az advent, hanem abban is, hogy nagyobb szerepet kapott a zene.

Amint annak idején lapunk is hírt adott róla, a júniusban Drezdában megrendezett német evangélikus egyházi napokon, a Kirchentagon a Szélrózsa Band közelben játszó zenészei bravúros módon járultak hozzá Adorjáni Dezső Zoltánnak, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökének áhítatához. A püspök, aki egyben kolozsvári lelkész is, megtartotta akkor tett ígéretét – tudniillik hogy adventi vendégszolgálatra hívja meg őket Kolozsvárra –, a magyarországi fiatalok így a múlt hét végén valóban a kincses városban szolgáltak az adventi alkalmakon.

A kolozsvári evangélikus templom már második alkalommal adott otthont a keresők istentiszteletének, a Tamás-misének. A Boldizsár Beáta lelkészjelölt irányításával megszervezett alkalom liturgiájában a helyi ifjúsági kör tagjain kívül Barcsa István bácsfalusi lelkész is részt vett, a zenei kíséretet a Huszák Zsolt – egyházunk ifjúsági referense – által vezetett Szélrózsa Band szolgáltatta.

Az adventi koszorú első égő gyertyája mellett Szirmai Zoltán, a Pesti Egyházmegye nyugalmazott esperese hirdette Isten igéjét Lk 4,13–21 alapján. Az úrvacsorai istentisztelet liturgiájában Adorjáni Dezső Zoltán és Barcsa István segédkezett. Nemcsak az orgona szólt ezúttal – a négyfalusi ifjúság jelen lévő tagjai gitárkísértettel énekeltek el három éneket, és ugyancsak megszólalt a Szélrózsa Band.

Bár hó nem esett, a hőmérő összhangban volt a november 27-ét mutató naptárlappal, ám a hűvös idő ellenére mindenki lelkesen vetette bele magát az istentiszteletet követő adventi vásárba. Az asztaloknál az ovisoktól a nőszövetség tagjaiig sokan kínálták maguk készítette portékájukat. A gyülekezet hittanosai által eladott képeslapok, adventi kalendáriumok, tésztából készített karácsonyfadíszek árából összegyűlt összeg a jövő évi, magyarországi evangélikus bábfesztiválra utazók útiköltségeként fog szolgálni.

A nőszövetség nemcsak házi készítésű tésztát árult, hanem karácsonyi édességek receptjeit  kínáló füzetet is. Keresettek voltak a Báthory István Elméleti Líceum karácsonyi üdvözlőlapjai és ajándéktárgyai is. A könyvek palettáját a Luther Kiadó kiadványai is gazdagították. Aki megéhezett, sült kolbásszal csillapíthatta gyomorkorgását, a hideg ellen pedig forró teával vagy forralt borral védekezhettek a vásározók.

A tombolahúzás előtt a Báthory-iskola speciális integrált osztályainak növendékei és a Méltó Élet Egyesület tagjai a Reményik Sándorról elnevezett pincekgaléiában nyújtottak át az érdeklődőknek egy kis zenei csokrot, a hétéves Adorjáni Tomaj pedig a gyülekezeti teremben adott rövid zongorakoncertet.

Boda Zsuzsa

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek