Navigáció
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Egy nyáj, egy pásztor

Feljegyzések egy észak-amerikai szolgálati út során – Az Evangélikus Élet olvasói a lap két héttel ezelőtt számában már beszámolót olvashattak azokról az alkalmakról, amelyeken Prőhle Gergely országos felügyelő, a Magyar Evangélikus Konferencia elnöke és e sorok írója – mint egyházunk külügyi munkájáért felelős püspöke – a kanadai Torontóban részt vettek. Az a tudósítás azzal zárult, hogy hivatalos programunk november 30-án az Egyesült Államokban folytatódott. A következőkben egy szolgálatokban, tárgyalásokban és élményekben gazdag hét legfontosabb történéseiről kívánok beszámolni.

Tárgyalásaink az Amerikai Evangélikus Egyház központjában

Három evangélikus egyháztest egyesülésével 1988-ban alakult meg a több mint ötmillió lelket számláló Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA). Az így létrejött struktúra központja Chicagóba került: az O’Hare repülőtérhez közeli, nyolcemeletes irodaépület felső öt szintjét foglalják el az irodák és az egyéb helyiségek. Kis küldöttségünket a több száz munkatársat foglalkoztató központ főtitkára, David Swartling fogadja, aki a hivatalos izraeli úton tartózkodó Mark Hansont, az ELCA elnök-püspökét és a Lutheránus Világszövetség elnökét is képviseli.

A jogász végzettségű főtitkár és munkatársai érdeklődéssel tájékozódnak a magyar evangélikusok örömeiről és gondjairól. Ezek között szólunk a rendszerváltozás után kialakult helyzetről, egyházunk missziói, oktatási és diakóniai szolgálatáról és ökumenikus kapcsolatainkról. Vendéglátóink élénk érdeklődést mutatnak az iránt is, hogy miként alakul nálunk és térségünkben az állam és az egyház viszonya. Az ő beszámolójukból megismerhetjük az egyház struktúráját, miként működik a hatvanöt zsinat (egyházkerület) és a chicagói központ.

Hallhatunk az egyház közéleti szerepvállalásáról, illetve – részben önkritikus hangsúlyokkal – annak a nyári döntésnek a következményeiről, amely lehetővé teszi homoszexuális lelkészek szolgálatát, valamint az egyes gyülekezetekre bízza annak eldöntését, hogy megáldják-e azonos neműek élettársi közösségét. Megtudjuk, hogy sok lelkészt, egyháztagot és gyülekezetet háborított fel ez a döntés, amelynek következtében számosan jelezték, hogy kilépnek az ELCA-ból, és új evangélikus egyházat kívánnak alapítani. Válaszul ismertetjük egyházunk álláspontját, amely egyértelműen ellenzi a korszellem ilyen eluralkodását az egyház életében.

Az egyes osztályvezetők kalauzolásával megismerkedhetünk az ELCA számos munkaágával. Tárgyalásokat folytatunk arról, hogy az amerikai evangélikusok továbbra is küldenek önkénteseket a mi gyülekezeteinkben és intézményeinkben – különös tekintettel a roma lakosság körében – végzendő szociális-karitatív munkára. (Beszámolhatok arról, hogy két nappal Amerikába indulásunk előtt találkoztam mintegy harminc amerikai önkéntessel, akik közül néhányan Nyírtelek és Sárszentlőrinc evangélikus közösségeiben szolgálnak.)

Szeretnénk erősíteni az együttműködést az amerikai teológiai szemináriumok és a mi hittudományi egyetemünk között. Megbeszéléseink eredményeképpen az amerikai fél továbbra is készséget mutat arra, hogy nyaranta magyar evangélikus fiatalokat fogadjon gyermek- és ifjúsági táboraikba. Mi pedig azt reméljük, hogy a nyári Szélrózsa találkozóra ezúttal az Egyesült Államokból is érkeznek fiatalok.

Megismerkedünk azokkal a többnyire modern eszközökkel, amelyekkel az amerikai egyház híveivel és támogatóival kapcsolatot tart részben a lelkigondozás, részben az adománygyűjtés (fundraising) céljával. Meglátogatjuk továbbá az egyház remekül felszerelt médiaközpontját, ahol nyomtatott kiadványok, valamint hitébresztést és oktatást szolgáló rádióműsorok és filmek készülnek. Az osztály vezetője érdeklődést mutatott a Luther Márton életéről készülő animációs film iránt, amelyet a tervek szerint egyházunk megbízásából készít majd Richly Zsolt rajzfilmrendező.

Látogatásunk zárásaképpen részt veszünk a központ munkatársainak déli istentiszteletén, amelynek fő témája az AIDS ellenes küzdelem.

 

Teológiai szemináriumok meglátogatása

Chicagói házigazdánk, a világmissziói osztály munkatársa, Judie Row vezetésével jó egy óra alatt jutunk el a csúcsforgalomban a város déli részén található Hyde Parkba. Az asszony leplezetlen büszkeséggel mutatja, hogy mely házban lakott Barack Obama, sőt azt is, hogy melyik az elnök kedves könyvesboltja és pizzériája. Én viszont azt tudom, hogy hol van itt Paul Tillichnek, a 20. század egyik legnagyobb teológusának törzshelye az egyik helyi sörözőben. A Hyde Parkban működik ugyanis a Chicagói Egyetem, valamint – számos más felekezeti szeminárium mellett az Evangélikus Teológiai Főiskola (LSTC). Nem kevés izgalommal lépek be az épületbe, hiszen az 1985/86-os tanévben ösztöndíjas hallgatója lehettem ennek az intézménynek. Azóta nem jártam erre, viszont egyházunk képviseletében több mint húsz teológushallgató tanulhatott itt. A szeminárium elnökével és tanulmányi osztályának munkatársaival arról folytatunk tárgyalásokat, hogy a jövőben miként folytatódhat ez az ösztöndíjas program. A gazdasági válság miatt ebben a tanévben itt nincs hallgatónk, de vendéglátóink lehetőséget látnak arra, hogy jövőre akár egy házaspár is tanulhasson itt egyházunkból.

Egy nappal később átlépünk egy államhatárt, és Illinoisból Ohióba érkezünk. A repülőtéren két jó ismerős vár minket: Walter Taylor professzor, aki az év elején nagyszerű előadást tartott Budapesten, a mi egyetemünkön, illetve Keveházi D. Sámuel, aki ebben a tanévben lehet a Trinity (Szentháromság) teológiai szeminárium hallgatója.

A főiskola vezetőivel, tanáraival és hallgatóival való további beszélgetések meggyőznek arról, hogy az intézmény családias légkörében mennyire számon tartják az előző évek magyar vendéghallgatóit. László Virgilt – aki jelenleg egyházunk külügyi osztályának munkatársa – különösen is elismeréssel emlegetik, nemcsak azért, mert derűs egyéniségével belopta magát a szívükbe, hanem mert tavaly ő kapta azt a díjat, amelyet a legszínvonalasabb szemináriumi dolgozat készítőjének ítélnek oda. Ezek után aligha csoda, hogy ez az intézmény is örömmel vár további magyar hallgatókat. Az egyházzenei tanszék professzora külön megkér, hogy küldjünk hozzá is diákot. A főiskola elnökével folytatott tárgyalásunkon annak lehetőségét is felvetjük, hogy tanárok cseréjére is sor kerülhet majd a jövőben.

Itt is részt veszünk tanárok és hallgatók közös úrvacsorai istentiszteletén. Megragad minket az a lendület és elkötelezettség, amellyel a tágas kápolnában együtt vannak. Az igényesen előkészített liturgiában mind Keveházi D. Sámuel, mind az alkalmi látogatók helyet kapnak. Tárgyalásaink Mark Rameth szemináriumi elnökkel – korábbi püspökkel – és James Childs dékánnal egyaránt ígéretesek. Prőhle Gergellyel megállapítjuk: ha ma lennénk diákok, boldogan tanulnánk a Trinity Seminaryban.

 

Az északnyugat ohiói egyházkerület püspökénél

Egyik meghívónk az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia (AMEK) elnöke, Bernhardt Béla főesperes. Már elmúlt nyolcvan éves, de még mindig fiatalos lendülettel és változatlan odaadással fogja össze a tengerentúli magyar lutherániát. Emellett rendszeres kapcsolatban áll egyházkerülete, az északkelet-ohiói zsinat vezetésével. Ezért aztán ellátogatunk vele a Clevelandtól mintegy negyven mérföldnyire fekvő Cuyahoga Fallsba, ahol Elisabeth Eaton püspök asszony fogad minket. Kiderül, hogy vendéglátónk 1984-ben, a Lutheránus Világszövetség nagygyűlése alkalmából már járt Magyarországon.

Örömmel találunk közös ismerősöket, és próbáljuk együtt felidézni, hogy melyik gyülekezetben is szolgálhatott annak idején. (Emlékidézése alapján azt gyanítom, hogy az a nyíregyházi volt.) Megtudom, hogy az egyházkerületnek mintegy nyolcvanötezer megkeresztelt tagja van kétszázhét gyülekezetben. Természetesen véleményt cserélünk egyházaink mai helyzetéről, majd keressük annak lehetőségét, hogy a clevelandi magyar gyülekezetek és lelkészeik jobban részt vegyenek az egyházkerület életében. A püspöknő örömmel nyugtázza, hogy a hazánkban dolgozó egyik önkéntes éppen az ő egyházkerületéből való, és rendszeresen kap tőle híreket Magyarországról. Végül még annak lehetőségét sem zárjuk ki, hogy egyházaink – megfelelő előkészítés után – testvéregyházi kapcsolatra lépjenek egymással.

 

Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia közgyűlése

A kétévente esedékes közgyűlésre bizony ha tucatnyian eljöttek – ám Bernhardt Béla elnök olyan alaposan előkészített és kézben tart mindent, mintha több száz fős zsinatot irányítana.

A közgyűlés választott igéjéről prédikálok: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Pt 5,7) Gondolatmenetem elején egy magyar népdalt idézek: „A mi Urunk, a mi Urunk nem aluszik, nem aluszik, / Csak mirólunk, csak mirólunk gondolkozik, gondolkozik”, majd összefüggést keresek aközött, hogy nekünk gondunk van, de neki gondja van reánk. Istenről, mint pásztorról szólok, aki nem engedi, hogy tévelygő juhok és szétszórt nyáj legyünk, hanem azt akarja, hogy őhozzá, lelkünk gondviselőjéhez térjünk.

Prőhle Gergely hazai egyházunknak a diaszpórában élőkért viselt felelősségéről szól, amely reménység szerint hamarosan találkozni fog egy új kormány nemzetpolitikai elképzeléseivel is. Országos felügyelőnk előadását megköszönve Bernhardt Béla főesperes azt a tényt is megemlíti, hogy utoljára 1928-ban látogatta meg hivatalos keretek között országos (egyetemes) felügyelő az amerikai magyar evangélikusokat. Ezt követően örömmel értesülünk arról, hogy az Erős Vár című folyóirat változatlanul igyekszik betölteni hivatását, illetve hogy a magánszemélyek által tett alapítványok továbbra is lehetővé teszi hazai ösztöndíjas hallgatók amerikai teológiai tanulmányait. A sajnos általában elöregedő tengerentúli magyarság számos tagja megható önfeláldozással újra és újra az AMEK-on keresztül küld anyagi támogatást magyarországi, erdélyi és felvidéki egyházi célokra.

A közgyűlés végén a jelenlevők határozatot fogadnak el egyebek mellett arról, hogy az AMEK „készségesen ápolja hagyományos kapcsolatait a Magyar Evangélikus Konferenciához tartozó egyházakkal és közösségekkel, valamint a világ bármely más táján működő magyar evangélikus gyülekezettel vagy lelkigondozó szervezettel”.

További fontos kérdésekben is határoz az AMEK. Kinyilvánítja együttérzését a clevelandi magyar katolikusokkal, akiknek egy templomát a közelmúltban bezárták, egy másikat, a Szent Imre-templomot pedig ugyancsak bezárással fenyegetnek. A helyi püspökség racionalizálásra hivatkozó döntése az egész clevelandi magyarság számára komoly veszedelmet jelentene, hiszen az említett templomban működik egyebek mellett a magyar iskola, a cserkészet és a néptánckör.

Egy másik határozatában az AMEK közgyűlése elhatárolódik az amerikai evangélikus egyház (ELCA) országos közgyűlésének azon döntéseitől, amelyek azonos nemű párok egyházi megáldásának és homoszexuálisok lelkésszé szentelésének lehetőségét nyitják meg.

Az AMEK 33. biennális közgyűlése – amelynek sikeréhez nagyban hozzájárult dr. Tomaschek László alelnök és Rácz Zsuzsanna pénztáros munkája – „ékesen és jó rendben” zajlik. A főesperes-elnök már be akarná zárni az alkalmat, amikor – vendéglátóink számára váratlanul – szót kérünk, és Bernhardt Bélának sok évtizedes áldozatos szolgálatáért egyházunk Ordass Lajos-emlékérmét adjuk át.

 

Az Amerikai Magyar Koalíció díszvacsoráján Washingtonban

Böjtös László tiszteletbeli magyar főkonzul meghívására december 4-én, pénteken átrepülünk a fővárosba. Itt tartja ugyanis éves konferenciáját az Amerikai Magyar Koalíció. A rendszerváltás után létrejött szervezet azokat a prominens magyar, illetve magyar származású személyeket tömöríti, akik a maguk területén tenni akarnak az összmagyarság érdekében. A régóta tervezett alkalomra Martonyi János volt külügyminisztert hívták meg fő előadónak. Időközben azonban kiderült, hogy éppen ezekben a napokban tesz hivatalos látogatást az Egyesült Államokban Bajnai Gordon miniszterelnök is. Mivel a díszvacsora – amelyre az amerikai közélet számos kiválósága és tucatnyi nagykövet is meghívást kapott – helyszíne a washingtoni magyar nagykövetség volt, a szervezők természetes módon meghívták a miniszterelnököt is. A sokak által pikánsnak gondolt helyzet egyáltalán nem okozott földcsuszamlást: az amerikai közélet képviselői kifejezetten örömmel nyugtázták, hogy a két politikus egy asztalnál ült, sőt beszédeik fő iránya is megegyezett abban a kettős üzenetben, hogy a belpolitikában kerülni kell a szélsőségeket, a külpolitikában pedig a pártok egységes fellépésére van szükség.

Itt jegyzem meg, hogy Böjtös Lászlónak, a Vadosfai paplakról indult kiváló építésznek, clevelandi presbiternek egyházunk nevében Prónay Sándor-emlékérmet nyújtottunk át.

 

A clevelandi gyülekezetekben

Többes számban kell írnom, hiszen a papírforma szerint még mindig két magyar gyülekezet működik a tengerentúli magyarság egykori fellegvárában. A keleti parton – az East Side-on – fekvő gyönyörű kis templom azonban egyre inkább elárvul. Az iskolával egybeépített, a hajdani parókia mellett álló kis templom a Buckeye Roadon található, amely vidék az elmúlt évtizedekben sajnos igencsak lezüllött. Évtizedekkel ezelőtt virágzó magyar közösség élt itt egy tömbben. Magyar üzletek, éttermek, mozik és templomok sokasága működött itt hajdanában. Állítólag itt még a fekete buszsofőr is tudott magyarul. Jól jellemzi az akkori helyzetet, hogy az egyik bolt bejáratánál ez a felirat volt olvasható: „Itt angolul is beszélnek!” A környék arculatának radikális megváltozásával szinte minden magyar elköltözött innen, a templomba pedig kevesen járnak vissza. Tamásy Zoltán helyettes lelkész és Mihály Ernő gondnok vezetésével bejárjuk az épületet, hosszasan olvasgatjuk az egykori iroda és könyvtárszoba dokumentumait. Megbecsülve azok szolgálatát, akik amolyan utolsó mohikánként kitartanak ebben a környezetben, sürgető szükségét érezzük annak, hogy – összefogással – gondoskodni kell a felbecsülhetetlen értéket képviselő dokumentumok szakszerű rendszerezéséről és megmentéséről, és általában a gyülekezet és templom történetének megírásáról.

A város másik oldalán – a West Side-on – található másik magyar evangélikus közösség viszont örvendetes életjelenségeket mutat. Lényegesen jobb fekvése miatt itt gyűlnek össze havonta a városban és annak környékén szolgáló magyar lelkészek is. Ottlétünk során is vagy tízen vagyunk együtt ökumenikus lelkészi munkaközösségben. Mt 18,19–20 alapján az összefogás fontosságáról prédikálok, Prőhle Gergely pedig hazai egyházunk stratégiai munkájáról szól.

Tamásy Éva lelkésznő szívósan látogatja híveit, akik között még akadnak a 20. század elején kitántorgott nemzedék tagjai, továbbá világháborús és 1956-os menekültek, valamint délvidéki, erdélyi és felvidéki magyarok. Férje, Zoltán egyebek mellett az énekkart vezeti. Márton fiuk a gyülekezet egyik kántora, Viola, a kislányuk pedig a vasárnapi iskola élénk tagja. Napokon át élvezhetjük a lelkészcsalád vendégszeretetét, és örömmel készülünk együtt utunk utolsó jelentős alkalmára, az advent második vasárnapi istentiszteletre.

Mk 1,1–5 alapján tartott igehirdetésemben hangsúlyoztam, hogy az útkészítés Keresztelő János-i feladatát kell nekünk is végeznünk. Egyrészt az érkező Jézus útját kell előkészítenünk, másrészt utakat kell találnunk egymáshoz is. Ebben az összefüggésben idéztem Farkas Árpád erdélyi költő versét: „Alagutakat a hóban! / Milljomnyi egymást kereső utat! / Itt a szívdobogás is havat olvaszt. / S álmok keringenek / az öröm és a kín / eltömíthetetlen járatain.” Szólok továbbá arról, hogy Keresztelő János olyan volt, mint a vasúti bakter, aki – hallva a közeledő vonat hajnali füttyét és a kerekek távoli dübörgését – felébresztette az állomás várakozástól fáradt, szunyókáló utasait. Állandó átutazásaink során azt éljük át, amit egykor Dsida Jenő írt versében: „Nem volt csatlakozás. Hat óra késést / jeleztek és a fullatag sötétben / hat órát üldögéltem a kocsárdi / váróteremben, nagycsütörtökön. / Testem törött volt és nehéz a lelkem.” Az Újszövetség adventi üzenete így is lefordítható: Van csatlakozás! Nem hiába várakozunk a világnyi pályaudvaron. Sokak rémhírterjesztésével és lemondásával szemben igenis jön a Názáreti.

Az istentiszteleten a gyülekezet gyermekei, valamint énekkara szolgál műsorral, majd köszöntőjében Prőhle Gergely hangsúlyozza az egyház és a diaszpóra egyéb közösségeinek összefogását. A záró oltári szolgálat keretében megáldom azt a három felnőttet, akik a közelmúltban konfirmáltak.

 

„Testvéreid és a nyáj”

Körutazásunk véget ért. Összeszámolom: a tíz nap alatt nyolc különböző ágyban aludtam. Repülőgéppel tízszer szálltunk fel, és – Istennek hála – tízszer le… Autóval is megtettünk jó pár száz mérföldet. Szétosztottunk tucatnyi névjegyet, és alighanem ugyanennyit be is gyűjtöttünk. Sokakkal találkozhattunk annak érdekében, hogy helyzetüket jobban értsük. Hogy még jobban szeressük őket. Egy ponton fényképezőgépem ezt jelezte: „megtelt a memória”. De hiszem, hogy közös Urunk emlékezetében mindannyian megmaradunk…

Ez az ige indított minket útnak: „Menj és nézd meg, hogy jól vannak-e testvéreid és a nyáj.” (1Móz 37,14) Elmentünk, és megnéztük. Most már jobban tudjuk, mit tehetünk egymásért, és főleg egyértelműbbé vált, hogy miért kell imádkoznunk. Reménységként pedig megmarad és kísér minket Jézus vigasztaló szava: „…lesz egy nyáj, egy pásztor.” (Jn 10,16)

Fabiny Tamás

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek