Határokat átlépve – erdélyiek beszámolója a Szélrózsáról

Hol a határ? Még sokat kell utazni a határig? – kérdezték türelmetlenül az Erdélyből a Szélrózsa találkozóra utazó fiatalok. Hosszú volt az út. Mintegy tizenhat óra után végre megérkeztünk Kőszegre. A nap egy kicsit nehezen indult. Hosszú sorok a zuhanyzók előtt, majd a frissítő fürdő után páran, akik éppen nem az utazás miatt kimaradt alvásmennyiséget pótolták, rövid sétát tettek a városban.

A nyitóáhítaton a Szélrózsa-dal két mondata igen belefészkelte magát a fülembe: „A szélrózsa minden irányából hozzád érkezünk. Áldj meg minket, erős várunk, Istenünk.” Igen, mi is ide érkeztünk az erdélyi szélrózsa minden irányából: a Barcaságból, Sepsiszentgyörgyről, Temesvárról és Aradról. Mintegy százhatvanan országhatárokat léptünk át, hogy a Határtalan jelenlétében a határon kívüli és belüli testvérekkel találkozhassunk. A hét áldásaira várunk. Fürkésző szemekkel kutatjuk az ismerősöket, kíváncsian lapozzuk a programfüzetet, és bennünk van a kérdés: ki számára leszek áldás, és ki vagy éppen milyen program lesz áldás számomra?

Az erdélyi csapat a szállásul szolgáló kollégium egy teljes szárnyát elfoglalta. Külön szobaközösségeket alkottunk, így lehetőségünk volt arra, hogy a gitáros ébresztő után tíz perc erejéig a napi ige fölé hajolva szobánként elcsendesedjünk. De szobák közötti vetélkedőt is szerveztünk, mely abból állt, hogy különböző kérdőíveket osztottunk ki, melyeket az adott szobaközösségnek közösen kellett kitöltenie. A kérdőívek bibliaismereti, egyháztörténeti, szépirodalmi, valamint az előző Szélrózsa találkozókhoz és Kőszeghez kapcsolódó kérdéseket tartalmaztak.

Pénteken került sor a találkozón a határon túliak bemutatkozására. Rövid programmal készültünk. Az apácaiak táncoltak, a temesváriak énekeltek, a székelyzsomboriak citeráztak, a hétfalusiak furulyáztak és verset mondtak. Élmény volt külföldiként külföldivel találkozni, beszélgetni, játszani. Ugyanezen a napon jelen volt a találkozón Adorjáni Dezső Zoltán püspök és családja is. Együtt vonultunk ki Kőszeg főterére, a „Szélrózsa térre” ahol sikerült igazán egy csapattá kovácsolódnunk. Közösen énekeltük a jól ismert ifjúsági énekeket, együtt hallgattuk Isten igéjét, játszottunk, sőt még táncoltunk is.

S hogy mi tetszett a legjobban? Mindenkinek más. Sokan a táncházakat nem hagyták volna ki. Másoknak a lovaglás volt nagy élmény. A fiúk nem hiányozhattak a különböző sportvetélkedőkről. Aztán voltak, akiknek az éjszakai túra vagy a mozgássérült- passió jelentett áldást. De felejthetetlen élményt nyújtott a buszos kirándulás is a Hétforráshoz, valamint az Írott-kőhöz. Több fiatal nagy örömmel segédkezett a Tamás- misén és a taizés elcsendesedéseken.

Felemelő érzés volt átélni a közös reggeli és esti áhítatokon, a záró istentiszteleten, hogy mindannyian egy test vagyunk, és a Határtalan közösségében megszűnnek a határok, amelyek eddig elválasztottak minket egymástól. Éppen ezért nehéz volt az elszakadás; valamelyest könnyített rajta a hazafelé vezető úton való közös éneklés, a különféle élmények felidézése, valamint a balatonfüredi fürdőzés. Reméljük, hogy két év múlva is átélhetjük a határokon túliak és a határokon belüliek egységének áldását.

Fejér Olivér lelkészjelölt (Kolozsvár)