Zsolnai zsinat – közös örökségünk

A Szlovák Evangélikus Egyházban lassan kezd hagyománnyá válni, hogy az évi rendes zsinati ülés előtt teológiai-tudományos konferenciát rendeznek a szlovák evangélikus lelkészek részére. Idén már negyedszer került sor a rendezvényre. A kétszer félnapos konferencia első fele volt inkább a „teológiai”, második fele pedig a „tudományos” jellegű.

Az első előadásban dr. Miloš Klátik elnök-püspök foglalta össze mindazt, amit a szakirodalom mai állása szerint a zsolnai zsinatról, közvetlen előzményeiről és következményeiről tudni lehet. A pozsonyi teológiai fakultás egyháztörténész-professzora, dr. David P. Daniel előadása elsősorban a zsinat előzményeire koncentrált. Dr. Igor Kišš nyugalmazott rendszeres teológiai professzor szuggesztív, ám a megadott témához időnként csak nagyon lazán kapcsolódó és gyakran csapongó előadásában beszélt a zsolnai zsinat humanista üzeneteiről.

Másnap Rudolf Keller nyugalmazott regensburgi egyháztörténész mutatta be, hogy a szlovák egyháztörténet milyen módon jelenik meg a németországi szakirodalomban. Előadásából kiderült, hogy még a kilencvenes évek közepén megjelent lexikoncikkek egy része is a „csehszlovák” egyháztörténet részeként tárgyalja a témát.

E sorok írója a zsolnai zsinat tágabb történeti hátterét igyekezett felvázolni előadásában. Hangsúlyozta a zsolnai zsinatnak az egész Kárpát-medencei evangélikusságra gyakorolt hatását és a nyelvi tolerancia szempontjából máig is példaértékű rendelkezéseit. A záró előadásban dr. Miloš Kovačka, a turócszentmártoni Matica Slovenská kutatója mutatta be a zsolnai zsinat végzéseit tartalmazó, közelmúltban megtalált dokumentumot, amely eddig az Illésházy család könyvtárában lappangott.

Magyar egyháztörténésznek Zsolnán, szlovák egyházi környezetben előadást tartani különleges élmény. A konferencia a városházán zajlott, így előadóként arról a helyről beszélhettem, ahonnan a város egy korábbi polgármestere, bizonyos Ján Slota is. Zsolna évszázadok óta a szlovák kultúra és nemzeti mozgalom egyik központja. Egy lelkészkonferencián az ember megérzi, a nyitó- és záróáhítatokon pedig meg is tapasztalja azt a teológiai konzervativizmust, amelynek mély történelmi gyökerei vannak a szlovák evangélikus egyházban. A hagyományok ilyen őrzése és megélése szokatlan és idegen a Magyarországról érkezőnek, de véleményem szerint tiszteletre méltó.

A nem éppen felhőtlen evangélikus-katolikus viszonyból is ízelítőt kaptam, amikor megtudtam, hogy a katolikus egyház nem járult hozzá, hogy a zsinat egykori helyszínén (a mai katolikus templomban) lehessen hivatalos egyházi keretek között megemlékezni az évfordulóról.

„Ha két ember mond el egy történetet, akkor az már nem ugyanaz a történet” – e bölcs mondás igaz egyháztörténetünk értelmezésére is. Szlovák testvéreink úgy tekintenek a zsolnai zsinatra, mint amely az első szlovák testület, önkormányzati egység létrehozója volt. Mi úgy véljük, hogy a zsolnai zsinat – amelynek résztvevői többségükben valóban szláv anyanyelvűek voltak – a teljes Kárpát-medencei evangélikusság számára meghatározó jelentőségű, így közös öröksége magyarországi, szlovákiai, sőt a burgenlandi, bánáti vagy bácskai evangélikusoknak is. Nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy a zsolnai zsinatnak ez a fajta, szlovák evangélikus értelmezése legalább annyira evangélikus, mint amennyire szlovák – azaz szól a többségi erőfölényét időnként keményen kihasználó szlovák katolikus egyháznak is. A kisebbségben lévő magyar és német gyülekezetek inspectorainak megválasztásából számunkra nem az a hangsúlyos, hogy kisebbségben voltak, hanem az, hogy az anyanyelvi jogokat a 17. században minden körülmények között tiszteletben tartották evangélikus elődeink.

A fenti értelmezési különbségek, illetve a közelmúlt pattanásig feszült szlovák--magyar viszonyának figyelembevételével tartom nagyon fontosnak, hogy a legmagasabb szintű hivatalos egyházi meghívással lehettem jelen Zsolnán. Nemcsak a meghívás, hanem a fogadtatás is szeretet- és tiszteletteljes volt. Meghívóim tisztában voltak azzal, hogy a zsolnai zsinat értelmezésében vannak köztünk különbségek. Nem várhatjuk, hogy szlovák testvéreink fenntartás nélkül azonosuljanak a mi álláspontunkkal. Nagyon fontos azonban, hogy beszéljünk egymással, megismerjük a másik véleményét még akkor is, ha nem tudunk azonosulni vele. Csak ez vezethet el ahhoz a kölcsönös megértéshez és kiengesztelődéshez, amelyre nemcsak a két népnek, hanem még hatványozottabban a két szomszédos, kisebbségi sorban élő evangélikus egyháznak is oly nagy szüksége van.

Kertész Botond