Egy zászlóbontás filozófiája

Minden mozgalom életében döntő, sorsfordító mozzanat a strukturálódás, a számára legalkalmasabb szervezeti forma megtalálása. Látszólag mindössze ennyi történik majd október 13-án és 14-én Orosházán. A világ magyar evangélikusságának összefogását célzó mozgalom – amely korábban a Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testülete nevet viselte – jogi formát ölt Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) néven, hazánkban bejegyzett, alapszabállyal, tagsággal, vezetőséggel rendelkező civil szervezet lesz.

Ha valóban „csak” ennyi történne, ez is igen jelentős lépés lenne. Hiszen azt üzenné, hogy megszülettek azok a szervezeti keretek, amelyek serkentik a további tevékenységet, egyben formát és védelmet, hátteret is nyújtva annak. Bármilyen sodró lendületű lehet egy-egy mozgalom, a szerveződés, a szervezeti forma adja a hosszú távú garanciát a munkához. Önmagában is értékhordozó tehát ez az első közvetlen üzenet. Kifejezi az alapítók abbeli szándékát, hogy az evangélikusság és a magyarság értékeit közel hozzák mindazokhoz – éljenek bárhol a világban –, akiket meghatároz e két közösséghez való tartozásuk, és akik vállalják ezt a közösséget.

Ezen a ponton tovább is lép a gondolkodásunk. Éppen az is a célok közé tartozik, hogy a határainkon túl élő magyar evangélikusságot segítsük identitása megőrzésében, ápolásában, gondolva a második, harmadik és a további nemzedékekre. Csak akinek van tapasztalata, van élménye ezzel a területtel kapcsolatban, az tudja, hogy ez milyen felemelően szép, és hogy ezt a célkitűzést milyen nehéz megvalósítani.

Sokszínű, érzékeny világot képvisel a Magyar Evangélikus Konferencia, az erdélyi magyar evangélikus egyháztól a Kárpát-medencei országokban különböző helyzetekben élő magyar evangélikusokon át a nyugati magyar és nem magyar gyülekezetekben élőkig. Ennek megfelelően sokszínű kell, hogy legyen a program is.

Alapvető rendező elv a magyar nyelv. Minden egyéb ebből következik. A nyelvnek a legnagyobb a megtartó ereje a hitbeli kérdésekben és a nemzeti gyökerekhez való ragaszkodásban is. Érdekes jelenség ez, hiszen mondhatnánk, hogy a nyelv csak eszköz mind a hitélet, mind a nemzeti kultúra terén, de a valóság mást mutat. A nyelv személyiségünk legmélyebb rétegeinek formálója, nem eszköz csupán, hanem meghatározó tartalmak alakítója, kifejezője.

Minden programunkban elsődleges kell, hogy legyen a nyelv szerepe, a nyelv művelése. Ez adja az alapvető kohéziót, minden további erre épül. A spirituális üzenet, az evangélikusság gondozása is. Annál inkább – többről, illetve másról van szó, mint ökumenikus nyitottságról–, mert főleg Nyugaton sok helyen a protestáns lehet a hívó szó. Ezt fejezi ki a Maek alapszabálya is. A legszínvonalasabb nyelvi vagy kulturális programok sem téríthetnek el az evangélizációs lelkülettől, nem szoríthatják háttérbe azt. De a nyelvi kohéziót és a spiritualitást követően a szervezet küldetéséhez tartozik a magyar kultúra és identitás ápolása.

A korszerű gondolkodás nem választja el a célt és a hozzá vezető utat. A sokszínű cél gazdag, fantáziadús metodológiát, megvalósítást kíván, a hagyományosnak mondható testvér-gyülekezeti kapcsolatoktól a jól előkészített egyedi eseményekig, konferenciákig. Fontos, segíthető a leginkább közvetlen, személyes kapcsolatok kialakítása is. Mindennek alapja lehet egy minél teljesebb információs bázis, amelyből a hazalátogató megtudhatja, hol és mikor vehet részt itthoni alkalmakon, illetve a világ bármely részébe utazó, akár ott tartósan munkát vállaló evangélikus hazánkfia tájékozódhat arról, talál-e az adott helyen – és ha igen, hogyan, mikor – magyar hittestvéreket.

Akár büszkék is lehetünk arra, hogy alig öt év előkészítő munkája után megalakul a szépen hangzó nevű magyar evangélikus világszervezet. Valójában pedig arra lehetünk büszkék, hogy jó volt az alapgondolat, kiderült, hogy van igazi igény a magyar evangélikus közösség formálódására – nem egyszerűen egy újabb szervezetre, tisztségekre, hanem összefogásra, egymás hite általi gazdagodásra.

Végül essék szó egy igen fontos, meghatározó szempontról. A Magyar Evangélikus Konferencia nem egyirányú utca. Nem arról van szó, hogy az anyaország egyháza immár szervezetten kell, hogy segítse a határainkon túl élőket. Alapvetően akkor sem ez a helyes megközelítés, ha az anyaország nyilvánvalóan e téren is kitüntetett felelősséggel bír. De az utca kétirányú. A testvéri kapcsolatok révén már eddig is sokat gazdagodott a hazai egyházi élet. Szépek a távlatok. Meggyőződésem, hogy a jövő egyháztörténelme a szabaddá vált, demokratikus egyházi élet jelentős eseményei, eredményei közé fogja sorolni a magyar–magyar evangélikus kapcsolatok fejlesztését, fejlődését, a szervezeti forma megteremtését és a filozófiát, a tartalmat egyaránt.

A kinyílt, olykor tágra nyílt ajtón be is kell lépni.

Frenkl Róbert