Tovább a tartalomhoz | Ugrás a navigációhoz

Személyes eszközök
Itt vagyunk: Főoldal Hírek, események Unokatestvérek – Az oltszakadáti és a kőbányai evangélikusok testvér-gyülekezeti kapcsolatáról
Bekezdések
Navigáció
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Unokatestvérek – Az oltszakadáti és a kőbányai evangélikusok testvér-gyülekezeti kapcsolatáról

Emlékező és előretekintő ünnepségre voltak hivatalosak az elmúlt hétvégén a kőbányai evangélikusok Oltszakadátra. A két gyülekezet közötti testvérkapcsolat immár bő húsz évre tekint vissza, de a lelkészek és gyülekezeti tagok tele vannak tervekkel. A rendkívül gazdag programon a két gyülekezet egykori és mai lelkészei, a falu ortodox pópája és finnországi magyarbarátok is részt vettek.

A testvérem testvére ugyan nem unokatestvérem, mégis ezt a kifejezést használta köszöntőjében a finn Hannu Laasio az oltszakadáti templom évszázados falai között. A harmincezres lohjai gyülekezet egykori felügyelője magyarul üdvözölte az ünnepelni összegyűlteket.

– Hány évig is volt felügyelő a hatalmas lohjai gyülekezetben?

– Sokáig másodfelügyelő voltam, majd huszonnyolc és fél évig szolgáltam ebben a tisztségben.

– Gondolom, a tíz lelkészt és vagy nyolcvan alkalmazottat foglalkoztató egyházközség bőven adott feladatot. S még a kőbányai testvér-gyülekezeti kapcsolatnak is fő motorja volt Hannu – és az ma is. Mi mindent csinált ezenkívül?

– Négyszer jártam például Afrikában. Dolgoztam egy finn misszionáriussal Etiópiában, templomot és paplakot építettem Észak-Tanzániában.

– De miért jön egy finn Oltszakadátra?

– Kíváncsiságból. Mert a kőbányaiak annyit meséltek róla. Mert mindig is vonzódtam a kisebbségekhez, a kisebbségi lét kérdéséhez. Szeretem a kis közösségeket.

– Például? Milyen más kis közösséghez van köze?

– Hát, a kőbányai gyülekezethez…

– És miért utazik harmadszor is a messzi Oltszakadátra? Miért szeret ott lenni?

– Nagyon kedves emberek élnek ott, akik ráadásul régi evangélikusok, olyan, sok száz éves tradíciókkal, amelyeket Európa nagyobbik felén nem tapasztalhatunk. És mert minden alkalommal sok-sok szeretetet kaptunk és vihettünk haza. De minden alkalommal itt maradt egy darab a szívemből – ezért hát vissza kell jönnöm.

– Mit tud Oltszakadátról, az itteni magyarok helyzetéről?

– Egy lohjai jó barátom férje Erdélyből való, tőle sok mindent hallottam. Az interneten mindig olvasok a romániai szituációról, és kőbányai barátaim is sokat mesélnek. Sajnos nem tapasztalunk nagy fejlődést az országban, pedig látjuk, hogy az itteni emberek milyen keményen dolgoznak.

– Amikor először itt járt, meglepetést okozott, amit látott?

– Nagyjából húsz évvel ezelőtt történt, valóban nagy volt a szegénység. De meglepődnöm nem kellett: hiszen mondtam, Afrikában is jártam, meg hát Oroszország a szomszédunk. Számítottunk rá, hogy itt nem egyszerű és nem könnyű az élet. De soha nem ragaszkodtunk ötcsillagos hotelhez!

– Miért jó a testvér-gyülekezeti közösség?

– Mert megtapasztaljuk, hogy mindkét oldalon emberek vannak. Nem a gyülekezetek találkoznak, hanem emberek emberekkel. Boldog vagyok, hogy a kilencvenes évek elején végre az észtek és a magyarok iránti szeretetünket megmutathattuk. És ezek a barátságok azóta is tartanak. A magyarokkal vagy negyven csodálatos találkozás emlékét őrzöm. És segíteni is tudunk, például a kőbányaiak és a szakadátiak közös gyermektáborához adományt is gyűjthettem.

– A mostani, jubileumi ünnepségből mit értett meg?

– Főképpen a szeretetet. Nagy öröm, hogy régi barátokkal találkoztunk, és újakat is találtunk. Jólesett, hogy sokat próbálhattam a magyar nyelvet...

– Oltszakadát olyan, mint egy sziget, az itt élők nyelve archaikus, néha mi sem értjük meg könnyen. Hogy boldogult vele?

– Ha lassan mondják, sokat megértek, de valóban sok a furcsaság. Ezeket a leveleikben is észreveszem.

– Volt-e különleges élménye ezen a hétvégén?

– A legnagyobb élmény a találkozás. De a fotókiállítás is nagyon értékes. Nagyon fontos, hogy ezek a fiatal művészek olyan dolgokat örökítettek meg, amelyek hamarosan valószínűleg el fognak tűnni. Boldogok vagyunk, hogy egy ilyen pici egyházközség meg tudja mutatni nekünk, hogy Isten nélkül nincs élet. Mi vagyunk sokan, mégis ők adnak nekünk hitet az élethez…

– Ezt viszi haza a szívében?

– Nagyon friss még az élmény, csak otthon tudom majd feldolgozni. Mindig készítek útinaplót – így könnyebb lesz emlékezni is. Sakari Iso Hertua lelkész úrékkal, akiket először hívtunk magunkkal Erdélybe, tudjuk, hogy visszajövünk még. Nekem a magyarok nagyon drágák. Ez az én szerelmem.

Zászkaliczky Zsuzsanna
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek