Navigáció
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Mire képes a testvériség?

Úgy kezdődött,
hogy vagy kéttucatnyi magyar evangélikus teológus eleget tett a Lutheránus Világszövetség meghívásának egy Bécsben tartandó gyűlésre. Jöjjenek, hogy megtárgyalják a nyugatra szakadt magyar evangélikusság lelkigondozásának az ügyét! A távlatok – fontos jellemzői a feladatnak! – már akkor felvázolódtak: három földrészről, tizenkét ország huszonhárom városából érkeztek a résztvevők az osztrák fővárosba 1957. március elején. Ki magyar, ki két- vagy többnyelvű gyülekezetből, ki állami delegáció, ki hivatalos küldöttség tagjaként, ki pedig mint frissen érkezett menekült.

Három nap alatt megalakult a semmiből a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége nevű (rövidítve: KÉMELM), fél világot átfogó munkacsoport. Formálisan ugyan vezetőséggel, de mégis inkább minden egyes tag önállóságára építő, önkéntes közreműködésére számító testvériségként. A konferencia nyilatkozatban fogalmazta meg teológiai alapelveit. Kijelentette, hogy – nem akarván elszakadni a hazai gyökerektől – nem kíván semmiféle „menekült” külföldi magyar egyházat felépíteni, ellenben mindenütt a helyi egyházakkal egyetértésben szeretne dolgozni. Hangsúlyozta a testvériség lelkigondozói feladatának komolyan vételét, valamint nemet mondott mindenféle politikai befolyásolásra vagy pártálláson alapuló támogatásra.

Alig egy hónappal
később már meg is jelent az első „koprodukció”: az Útitárs című, Külföldön élő evangélikus magyarok lapja alcímű havilap. A cikkek Bécsből és Stockholmból, Stuttgartból és Londonból jöttek, a szerkesztő Oslóban lakott, s a lap egy koppenhágai keresztény nyomdában, magyarul egy szót sem értő dán nyomdászok munkájaként készült el.

A lap mindig is távlatokban gondolkodott: eddig legutolsó / tavalyi, 51. évfolyamának harmadik számában, amelyet egy fekete-erdei német nyomda hozott ki, tíz különböző európai városban élő író cikke jelent meg. A lappal együtt fejlődött az iratterjesztés: megjelent a Dunántúli énekeskönyv bővített kiadásának újranyomása, egy négyrészes hittankönyv, egy magyarországi professzor (anonim) könyve, Ordass Lajos Útravaló című áhítatoskönyve s később könyvek egész sorozata.

Ifjúsági konferenciák
indultak el Terray László és Glatz József irányításával. Ezek a nagyheti találkozások gyakran száznál is több fiatalt láttak vendégül, hogy a legtöbbször saját költségükön „táborozókat” hitükben és nemzeti öntudatukban erősítsék a nagy idegenségben. A konferencia fontos feladata volt az evangélium szolgálatával karöltve a magyarságtudat ápolása, kulturális értékeink hiteles átadása. A nyugaton élő magyar értelmiségiek számára kitüntetésszámba ment egy-egy felkérés a konferencia részéről. A kezdeti találkozók anyaga később nyomtatásban is megjelent.

Fontos volt továbbá, hogy a konferencia szoros, ökumenikus kapcsolatokat tartott fenn a Pax Romana Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalommal és a későbbi, az ifjúsági konferenciából kinőtt Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemmel. Kölcsönös látogatások és a négy magyar ökumenikus találkozó együttes megrendezése tartozott a feladatok közé. Ha Isten is megengedi, két év múlva ünnepelhetjük e fontos KÉMELM-munka megindításának ötvenedik évfordulóját.

Rádiós munka
indult egyrészt a Lutheran Hour, másrészt a Transworld Radio, illetve később a Radio Monte Carlo hullámhosszain. Az egyik szerkesztő Londonban, a másik Oslóban dolgozott, németországi vagy tengerentúli munkatársak dán stúdiókban készült felvételekkel szerepelhettek; a közreműködők körülbelül a Skandinávia és Libéria, Kanada és Izrael, Brazília és Ausztria közötti térségben éltek. A Kelet-Európa felé sugárzott adások nyomán ott rádiós gyülekezetek keletkeztek, nyugatról megindult a Biblia- és könyvküldési akció, Kelemen Erzsébet diakonissza testvér pedig alig győzte a hallgatókkal való levelezést. A politikai fordulat után, virágkorában adhattuk át ezt a fontos munkát Gáncs Péter akkori nagytarcsai lelkész kezébe.

A gyülekezetek minden gondja
állandóan ott szerepelt a konferenciákon, amelyeket tizenhárom ország huszonnyolc különböző városában tartott a testvériség munkaközössége. 1989-ben hívtuk meg az őrségi Őriszigetre (Siget in der Wart) a Magyarországi Evangélikus Egyház akkori vezető püspökét és felügyelőjét, hogy békülési és testvéri szándékunkat bizonyítsuk. S hogy hidat verjünk az elnyomás miatt keletkezett szakadék fölé. De a kört tovább is tágítottuk. Elsőként indultunk a határon kívüli testvérek „felfedezésére”. Így tartottunk konferenciákat Erdélyben Kolozsvárt, Kárpátalján Beregszászon, Szlovéniában Alsómarácon, de főleg Szlovákiában, Sajógömörben, illetve Sajópanyiton. Jó volt a többszörös kisebbségben élőkkel a közösségvállalás, hiszen hasonlóak voltak a problémáink.

A nyugaton dolgozó református lelkészek felé is nyitottunk: többször hívtuk meg őket teológiai konferenciákra, már csak azért is, mert minden nyugat-európai gyülekezetünk „protestáns” jellegű. Nem engedtünk a szétválasztási kísérleteknek, örömmel hangsúlyoztuk és hirdettük a közös evangéliumi örökséget.

Mindezért adtunk hálát
2007. május 9–10-én – újra Őriszigeten – a helyi, magyar nyelvű evangélikus gyülekezet szíves meghívásának eleget téve. Hogy négyen még mindig jelen lehettünk az „alapító atyák” közül, hogy a később bekapcsolódott fiatalabbak is megjelentek, hogy a találkozót megtoldhattuk a MAEK-elnökség ülésével, és örülhettünk mindhárom magyarországi evangélikus püspök jelenlétének, az örömmel és hálával töltött el bennünket.

Csodának lehettünk tanúi, s erről számoltunk be: Isten ötven éven át nem szűnt meg támogatni és segíteni, de Lelkével űzni és hajtani sem. Nem ellenőrzött egyházi vagy világi hatóság, busás mellékjövedelemre sem számíthattak a közreműködők. De mindig feszülten vártuk az évenként visszatérő testvéri találkozókat, hogy feltöltődjünk az újabb feladatok elvégzésére. Nem egyéni érvényesülési vagy haszonszerzési vágynak engedve, nem parancsuralmi kényszer előtt meghajolva tettük a munkát, hanem csak mert szerettük az Úr ügyét, s ezt vidám szívvel, boldogan végeztük. Voltak mulasztásaink is bőven. Kaptunk és ütöttünk sebeket is. Kértük Istent, hogy fedezze be ötvenéves múltunkat is kegyelmével és bocsánatával.

Hogyan tovább? – ezzel a nem egyszerű kérdéssel ajkunkon és szívünkben váltunk el kicsit megszeppenve és nyugtalanul egymástól. De újra bízva a csodatevő Isten erejében!

Gémes István

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek