Navigáció
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Megkérdeztük...

Zászkaliczky Pál nyugalmazott evangélikus lelkészt, a Magyar Evangélikus Konferencia titkárát

Megalakulása óta milyen szolgálatot tölt be egyházunkban a Magyar Evangélikus Konferencia?


A Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testülete (a METT) 2005 júniusának elején egy, a határokon átívelő egyházi szervezet létrehozásáról határozott. Egyéves előkészítő munka után 2006 októberében alakult meg a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek). Az Orosházán tartott ünnepélyes megnyitón átéltük az országhatárok ellenére meglévő testvéri összetartozás örömét. Az ünnepen nagyon jó volt együtt lennünk, életünk hétköznapjai azonban munkára szólítanak fel.

Az csak belső, hivatali feladat volt, hogy az APEH-nél adószámot kértünk és kaptunk, a Raiffeisen Banknál bankszámlát nyitottunk, s a könyvelést arra alkalmas személyre bíztuk. Örömmel jelentjük viszont, hogy elkészült a Maek honlapja is, s e hónap eleje óta megtekinthető – könnyű megjegyezni – a http://maek.lutheran.hu címen. Honlapunk gondozója Petri Gábor, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöki titkára. Örömmel várunk lelkészektől és gyülekezetektől postán vagy e-mail címünkre (maek@lutheran.hu) olyan híreket, rövid tudósításokat, amelyek testvérgyülekezeti kapcsolatról szólnak, akárcsak olyan gyülekezeti kirándulásról, amelynek fontos része volt határon túli egyházi eseményen való részvétel.

Még januárban Prőhle Gergely elnökkel együtt levelet intéztünk országos egyházunk valamennyi osztályvezetőjéhez, a munkaágak vezetőihez és az egyházi szolgálatokat végző szervezetek vezetőihez. Arra kértük őket, hogy „munkájukban legyenek tekintettel a határon túl élő testvéreinkre, rendezvényeikre hívják meg őket, képzéseikben és továbbképzéseikben legyenek segítségükre. Amennyiben ez lehetséges, tevékenységükbe őket is vonják be… Azt is reméljük, hogy a konferencia korlátozott mértékben anyagi segítséget is tud nyújtani a határon túl élők bekapcsolódásához, illetve utazásához”. Ezen a téren már annyi történt, hogy a Lelkészakadémia vezetősége az idei konferenciákra meghívót küldött Kolozsvárra és Szabadkára, de meghívót kaptak személy szerint is a Szlovákiában szolgáló magyar anyanyelvű és magyarul igét hirdető lelkészek. Hasonló meghívásra készül a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület a lelkészek számára rendezendő nyári evangélizációval kapcsolatban.

Tárgyalások kezdődtek a Stuttgartban kiadott Útitárs című, kéthavonta megjelenő újság átvételéről. Induláskor, ötven (!) évvel ezelőtt, 1957. március 5-én Vajta Vilmos akkori főszerkesztő így határozta meg az újságot: „a külföldön élő magyar evangélikusok lapja”, majd nagyon hamar bekapcsolódtak reformátusok, s a főcím alá ez a meghatározás került: „magyar evangéliumi lap”. Időközben Terray László vette át a szerkesztést, de harmincöt év óta Gémes István a főszerkesztő. Az utóbbi években lassan megszűnt a Lutheránus Világszövetség anyagi támogatása, s a lap fenntartója a stuttgarti gyülekezet maradt. Bizonyára sok ezer olyan messzire szakadt olvasója van „széles e világon”, aki számára ez a lap jelenti a „magyar betűt” és a megszólító evangéliumi hangot. Sem a mai szerkesztők, sem országos egyházunk, de a Magyar Evangélikus Konferencia sem szeretné temetni ezt a ma is négy és félezer példányban megjelenő újságot, viszont meg kell erősítenünk a szerkesztői gárdát, s elő kell teremtenünk nemcsak a kiadásnak, de a tetemes postaköltségnek a fedezetét is. Az újság – arculatának megtartása mellett – határokon és földrészeken átnyúló összekötő kapocs lehetne az anyaországi és a nagyvilágban elszórtan élő magyar evangélikusok között.

Meghívó is készül: azt szeretnénk, ha Pakson, az 5. országos evangélikus találkozón a Kárpát-medencében határokon túl élő egyházakból egy-egy nem hivatalos, négy-öt fős küldöttséget köszönthetnénk. Hiszem, hogy minden ilyen találkozás hitet erősít, nemcsak az övékét, de a miénket is.

Menyes Gyula

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek