Navigáció
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Közös pünkösdi ünneplés szlovák testvéreinkkel

A Deák téri templom felszentelésének kétszázadik évfordulója alkalmából rendezett pünkösdi ünnepségsorozatot Szlovákiából és Prágából érkezett vendégek is megtisztelték jelenlétükkel, illetve szolgálataikkal. Hiszen – mint köztudomású – a kezdet kezdetén a Deák tér a szlovák ajkú hívek temploma is volt, a harminc évig ott szolgáló Ján Kollár lelkész pedig a szlovák kultúra és irodalom jelentős személyisége.

A pünkösd első napjának délelőttjén megtartott ünnepi istentisztelet, illetve az emléktábla-avatások után a budapesti Szlovák Ajkú Evangélikus Egyházközség tagjai a Rákóczi úti Luther-udvarban található kápolnájukba invitálták a vendégeket, ahol is az egykor az anyagyülekezetben szolgáló Ján Kollár tiszteletére összeállított kis kiállítás fogadta őket.

Az együttlétet megtisztelte jelenlétével, és köszöntötte a gyülekezetet Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Milan Krivda szlovák püspök, Peter Weis, a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövete, illetve Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke. Jelen volt a Határon Túli Szlovákok Hivatalának képviseletében Magdaléna Grigarová, és küldöttség érkezett Mosócról (Mosovce), Ján Kollár szülőhelyéről Iveta Petrová lelkésznő vezetésével. A prágai szlovák gyülekezetet Jaroslav Kratka lelkész és Jana Haluková presbiter képviselte – utóbbi révén a prágai Ján Kollár Egyesület is képviseltette magát a rendezvényen –, és jelen volt az ünneplők között a Szlovák Nemzeti Könyvtár néhány munkatársa is.

A köszöntések elhangzása után konferencia kezdődött  – dr. Gyivicsán Annának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szláv Filológiai Tanszéke professzorának moderálásával –, melynek fő témája Kollár tevékenysége és jelentősége volt a pesti gyülekezet életében.

Matus László történész a Deák téri anyagyülekezetből való kiválás, az önállósodás történetéről tartott előadást. Kiss Szemán Róbert egyetemi docens referátumát Kollár életútjáról, jelentőségéről dr. Zsilák Mária olvasta fel és fordította magyarról szlovákra. Zászkaliczky Péter nyugalmazott lelkész betegsége miatt nem lehetett jelen, előadása így sajnálatosan elmaradt. Kollár mosóci szülőházának renoválásáról szólt a Turócszentmártonból (Martin) érkezett dr. Jozef Beňovský, a Szlovák Nemzeti Irodalmi Múzeum tudományos munkatársa.

A tartalmas, meghitt együttlét kötetlen, baráti beszélgetéssel zárult.

Milan Krivda szlovák püspök pünkösd második napjára a kelenföldi gyülekezetbe kapott meghívást igehirdetési szolgálatra. Prédikációjának alapigéjéül Gal 5,22-t választotta a Lélek gyümölcseiről. Ha betölt minket a Szentlélek, természetessé válik a lelki gyümölcstermés. Láthatóvá válik környezetünk számára is a szeretet, az öröm, a békesség, a jóság gyümölcse – helyezte az egybegyűltek szívére a vendég igehirdető.

Dr. Blázy Árpád, a meghívó, illetve házigazda lelkész köszöntőjében elmondta: többéves – Németországból eredő – baráti, testvéri kapcsolat fűzi őt a szlovák püspökhöz.

A jelenlévők egyetlen testvéri közösségként térdeltek Urunk megterített asztalához, megtapasztalhatták a Szentlélek „egy szívvé és egy lélekké” tevő munkáját, azt, hogy ahol jelen van Urunk Lelke, ott ma is átélhető a pünkösd csodája: eltűnnek a válaszfalak, a nyelvi nehézségek, a meg nem értettségek, és mindezek helyett testvéri szeretetközösség formálódik.

Az istentisztelet végén a hívek örömüket és köszönetüket fejezték ki a szlovák püspök szolgálatáért. „Most megtanultam egy szót: pokoj, vagyis békesség” – mondta egyikük. Igen, ez nagyon fontos, hiszen mindannyiszor így köszönünk el egymástól az istentisztelet végén: „Legyen békesség közöttünk!”

A pünkösdi ünnepségsorozat fehér asztal mellett zárult, kötetlen, testvéri, baráti eszmecserével.

Gulácsiné Fabulya Hilda,

a Szlovák Ajkú Evangélikus Egyházközség lelkésze

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek