A Luther-rózsa színei

Gémes István, a stuttgarti magyar protestáns gyülekezet nyugdíjas, de állandó szolgálatban élő lelkésze Fél évszázados szolgálat a nagyvilágban szétszórt hittestvérek között címmel számolt be tízéves brazíliai, majd negyvenéves németországi lelkipásztori tevékenységének gazdag és érdekes tapasztalatairól. Általános érvényű megfigyelései a szórványban, idegenben és kisebbségben élő magyarság körében tevékenykedő egyházi munkások és gyülekezetükért felelősséget érző hívek számára egyaránt hasznosak lehetnek.

A magyarországi evangélikusság történetében mindig is fontos szerepet játszott a német kisebbség. Krähling Dániel bonyhádi lelkész a Németek betelepítése és kitelepítése Tolna-Baranyában címmel nyújtott történelmi áttekintést az 1716 után érkezett telepesek sorsáról. A történelmi adatok mellett számos megrázó személyes családi „élmény” és „tapasztalat” révén szívszorító képet kaphattak a jelenlévők arról, hogyan élte meg a német kisebbség az elmúlt századok vérzivataros történelme számukra sokszor még tragikusabb eseményeit.

Aradi András Péter békéscsabai lelkész előadásában a Békéscsabán és környékén élő evangélikus szlovákság életében különösen is nagy szerepet játszó Tranovsky György (Juraj Tranovsky) életét ismertette. Tranovsky – latinosan Tranoscius – fő műve az első kiadásban 1636-ban Lőcsén megjelent Chitara Sanctorum című énekeskönyve. A mű számtalan kiadást ért meg, és kiadásról kiadásra folyton bővült. Az 1874-ben megjelent „Tranoscius” már 1040 éneket tartalmazott. A 20. században, 1923-ban és azt követő években csak Békéscsabán huszonötezer példányban nyomtatták ki. Az előadó megható szavakkal ismertette az éneklésnek a csabai szlovákság istentiszteleti rendjében és hétköznapi életében betöltött szerepét. A békéscsabai Nagytemplomot gyermekkorában még megtöltő négyezer-ötszáz lélek a gyülekezés és a templomból való kimenet idején is megszakítás nélkül énekelte szeretett énekeit – mondta. A Tranoscius kincsestárából számos ének gazdagítja mai énekeskönyvünket.

Átfogó képet kaptunk a napjainkban mintegy huszonötezer lelket számláló erdélyi magyar evangélikusság földrajzi megoszlásáról és viszontagságos történetéről dr. Kovács László Attila nyíregyházi–kolozsvári előadótól. Az erdélyi evangélikusok többszörös kisebbségben éltek és élnek: mint magyarok, mint protestánsok és mint evangélikusok is. A kisebbségi lét mindnyájunk által ismert nehézségei mellett örömmel szólt az előadó a különböző felekezetek egymásrautaltságából eredő szolidaritás, összefogás és kölcsönös megértés bizonyságairól.

Fehér Károly előadásának címe Kemenesalja hitének erőssége volt. Kemenesalján a reformáció után kialakult évtizedekben csaknem harmincezer evangélikus élt egy tömbben, állandó külső és belső fenyegetettségben és megpróbáltatásoktól sújtva. Egyrészről az ellenreformáció és hatalmi túlkapások, másrészről belső viszályok, hitehagyó püspökök és az egyházi rend és fegyelem hiánya, a káosz veszélyeztették az egyház létét és a hívek életét. Mint a régi görög drámákban, váltották egymást a nagy eredményeket felmutató egyházi személyiségek és az általuk meghatározott sikerperiódusok az emberi gyengeség, s a külső nyomás okozta katasztrófákkal.

Közhelynek számít, hogy a múlt ismerete nélkül nem létezhet, nem alakulhat ki sem egyéni, sem közösségi jövőkép. Miként Heidegger megfogalmazta: „Zukunft ist Herkunft”. A Kárpát-medence többnyelvű evangélikus közösségeinek küzdelmes története tanulságokkal és bátorítással szolgálhat a jelen problémáinak meglátásához és talán megoldásához is.

A tanulmányi programot kiegészítő áhítatok és a záró istentisztelet – az utóbbin id. Zászkaliczky Pál nyugalmazott lelkész, a Maek titkára szolgált – erősítették az előadásokból is sugárzó bizonyosságot, hogy hű az egyház Ura, aki a legreménytelenebb helyzetekben is meghallgatja kérésünket: „Tanácsolj hát őrző szemeddel, / Taníts járnom ösvényeden! (…) Uram, mutasd meg utadat!” (EÉ 396,4)

Dr. Bereznai Tamás