Navigáció
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

„Mi egy család vagyunk…”

„Mi egy család vagyunk…” – énekelték örömmel, lelkesen a Szlovákiából érkezett gyermekek szüleikkel, Vladimír Kmosena lelkész gitárkíséretével kis szlovák gyülekezetünk kápolnájában. Vendégeink június 5-én érkeztek hozzánk látogatóba Pozsonyból – a Petržalka városrészen található evangélikus gyülekezetből: összesen negyvennégyen, egy autóbusszal. Tulajdonképpen kirándulni jöttek, de szerettek volna minket – a Szlovák Ajkú Evangélikus Egyházközséget is – megismerni, meglátogatni.

Előzetesen Gabriela Kmošena lelkésznő keresett, hogy szívesen összekötnék kirándulásukat látogatással, illetve hogy ha javasolunk még számukra érdekes látnivalót Budapesten, azt örömmel veszik.

Javasoltam a Városligetet, ahol sok a látnivaló, illetve az állatkertet. Dr. Fabiny Tamás püspök  az állatkert igazgatójától levélben kért szlovák vendégeink számára belépőjegyeket. Meghatódva olvastam a válaszlevélben megküldött, negyvenöt főre kiállított ingyenes belépési engedélyt.

Megbeszéltük, hogy szombaton 13 órakor találkozunk a Tropicarium bejáratánál, és onnan együtt jövünk a Rákóczi úti kis szlovák gyülekezetünkbe.

Itt látogatóink, szlovák testvéreink meghallgatták gyülekezetünk történetének rövid összefoglalóját. Majd ők is bemutatták a pozsonyi-petržalkai gyülekezetüket. Egyetértettünk abban, hogy sok a közös vonás egyházközségeink múltja és jelene között. Ők is missziós feladattal voltak és vannak megbízva a forgalmas város paneljai közt. Új templomuk 1991--1994 között épült Miloš Klátik és felesége lelkészi szolgálata alatt. A gyülekezetépítő munka azóta is folyamatos. Ezt követően közösen énekeltünk, imádkoztunk. Ajándékba szlovák könyvet és puzzle-t, templomukról készített képeslapokat, valamint meghívást kaptunk.

A szerény szeretetvendégség, frissítő után együtt elindultunk az állatkertbe. Nem volt egyszerű parkolót találni az ugyanekkor rendezett Nemzeti vágta és a Jobbik-felvonulás miatt…

Az állatkertben már vártak bennünket. Tudtak róla, hogy jövünk. A gyerekek végtelenül örültek, boldogok voltak. A sok érdekesség mellett külön kuriózum volt számunkra a fókashow. Bár estére igen elfáradtak a gyermekek, boldogok voltak, hogy annyi érdekességet láthattak Budapesten. Élményekkel gazdagodva térhettek haza.

Testvéreinktől így búcsúztunk: „Viszontlátásra Szlovákiában!” Találkozunk Zsolnán!

Gulácsiné Fabulya Hilda

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek