„Krisztusért járva követségben…”

Beszélgetés Pátkai Róbert leköszönt KÉMELM-elnökkel

„Mint Krisztus egyházának az evangélium hirdetésére és a szentségek kiszolgáltatására elhívott szolgái és ezen szolgálatra készülő teológusok, 1957. március 3–5-én (…) kijelentjük, hogy egyéni sorsunk jövő alakulását mindenben az evangélium (…) szolgálatának szükségleteihez irányítjuk” – hangzott el az idézet az alapító nyilatkozatból a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének (KÉMELM) május 22-én rendezett utolsó konferenciáján. A piliscsabai Béthel Missziói Otthonban többen is emlékeztek a szervezet ötvenegy évvel ezelőtti megalapítására. Az Evangélikus Élet krónikása a leköszönt elnököt, Pátkai Róbertet, az Egyesült Angol Nyelvű Evangélikus Egyház nyugalmazott püspökét kérdezte a KÉMELM megszűnésének okairól…

– Hadd mondjam így: mi a „kilépő” nemzedék tagjai vagyunk. Az alapítók közül a legifjabb is már hetvenhat esztendős. Elfáradtunk, megöregedtünk. Ideje átadni a stafétabotot és a tapasztalatokat is. Örömmel hallottam dr. Fabiny Tamás püspöktől, hogy véleménye szerint lenne igény a birtokunkban lévő egyháztörténeti jelentőségű dokumentumok közkinccsé tételére, illetve hogy ő úgy gondolja, minden bizonnyal sokan lennének olyanok, akik szívesen vennék kézbe memoárjainkat.

– Sajnálatos újságírói tapasztalat, hogy a „kilépő nemzedék”-ek tagjai gyakran hordoznak magukban keserűséget, s többnyire valamiféle kudarcnak élik meg, hogy át kell adniuk a stafétabotot. Az Ön arcán és szavaiban mégsem leltem nyomát keserűségnek, szomorúságnak… Éppoly derűs, mint amilyennek évek, évtizedek óta ismerhetjük.

– Tényeket közlök, mert reálisan felmértem jelenlegi lehetőségeinket. Hiszem, hogy mi egykor mindent megtettünk, ami tőlünk telt. És hiszem – mert átélhettem –, hogy Isten gazdagon megáldotta életünket, és segített minket abban, hogy megvalósítsuk az 1957-es nyilatkozatban foglalt elképzeléseinket.

– Személy szerint Önnek például milyen kihívásokkal kellett szembenéznie szolgálata során, amikor hű akart maradni az idézett célkitűzésekhez?

– Annak idején azt is elhatároztuk, hogy nem akarunk úgynevezett „menekült” magyar egyházat szervezni, hanem a helyi egyházakkal egyetértésben szeretnénk dolgozni. Ezért végeztem én magam is elsősorban angol nyelvű szolgálatokat. De emellett természetesen mindig szakítottam időt arra, hogy a kint élő magyarokat látogassam, magyar nyelvű istentiszteleteket tartsak, önként, anyagi ellenszolgáltatást nem várva.

– „Pluszmunkaként” a látogatást és a magyar nyelvű istentiszteleteket említette, de ne feledkezzünk el a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének egyéb tevékenységeiről sem…

– A KÉMELM sokszínű szolgálatvégzésre törekedett a hit és a magyarságtudat megőrzése érdekében. Alakulása után szervezetünk nagy energiával és lelkesedéssel kezdte el a munkát. Mindenekelőtt a médiamunkát, hiszen nem sokkal megalakulásunk után már meg is jelent az Útitárs. A külföldön élő evangélikus magyarok – egykor havonta jelentkező – lapja Magyarországon is régóta ismert, az idén pedig már az Evangélikus Élet „részévé” vált. Azután megszületett a Koinonia címet viselő teológiai folyóiratunk – a görög szó „közösség”-et jelent –, amelynek ma már a régebbi számai is olvashatók az interneten, a http://church.lutheran.hu/utitars/koinonia.htm oldalon. De említhetném az ifjúsági konferenciákat is, amelyeket Terray László és Glatz József irányításával tartottunk – később ezekből nőtt ki az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem.

– Most, hogy a KÉMELM megszűnik, miként alakul az ifjúsági konferenciák és a Koinonia sorsa?

– A Koinonia a tervek szerint – Gémes István szerkesztésében – a továbbiakban is megjelenik, az ifjúsági konferenciák kérdése még rendezetlen. Ami pedig magát a KÉMELM-et illeti: a tavalyi, jubileumi, az ausztriai Őriszigeten tartott összejövetelünkön megfogalmazott nyilatkozatunkkal az volt a cél, hogy tartalmilag zárjuk le fél évszázados múltra visszatekintő tevékenységünket.

Tekintettel kell lenni arra, hogy a helyzet ma egészen más, mint egykor volt. A jelenlegi egyházi vezetéssel való kapcsoltunk példának okáért jó és rendezett. Én a magam részéről a megoldást a KÉMELM-nek a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkészek Fraternitásává való átalakulásában látom. Az ehhez való csatlakozás szándékát mindenki egy meghatározott összeg önkéntes befizetésével jelezhetné. Ily módon szervezeti hierarchia nélkül, baráti közösségként lehetnénk a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) tagjai. Ezen belül bizonyára könnyebben meg fogjuk találni a megfelelő lehetőségeket arra, hogy – például konferenciákon való részvételen, előadások tartásán keresztül vagy más egyéb módon – még szorosabbá válhasson a külföldön élő magyar evangélikus lelkészek és laikusok, illetve a Magyarországi Evangélikus Egyház közötti kapcsolat.

Gazdag Zsuzsanna