Navigáció
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

„Aki szétszórt, össze is gyűjt”

(Ézs 11,12)


Bennünket akar ábrázolni az első plakát. Bennünket, erről a tájról elszakítottakat, elszakadtakat és a világ négy sarkába szétszóródottakat. Hogy szétszórattunk, azt nem kell különösebben bizonygatnunk. Egy francia nagyváros pályaudvarán rám kérdezett egy tizenéves-forma kisfiú: bácsi, te is tudsz magyarul? – Hol születtél? – kérdeztem vissza. Mauritius szigetén, az Indiai Óceánon. Bécsben eskettem egy volt Rio de Janeiro-i konfirmandusomat, aki éppen Japánban élt, de Ankarában született. Magyar evangélikus gyülekezetet szervezhettem tíz éven át a világ (akkor) harmadik legnagyobb magyar városában, a braziliai São Pauloban. Izraeli zsidó házaspár köszönt ránk az olaszországi San Leo várában: maguk is magyarok? Halásszal találkoztam Venezuela atlanti tengerpartja kis kikötőjében, aki hangosan szidta a halakat – magyarul. Észak-amerikai bank kirakatában láttam a magyar nyelvű táblát ezzel a felírással: angolul is beszélünk. Az 50 éve létező Útitárs című lapunkat Ausztráliában, Kanadában, Monroviában, de Tel Avivban és Amazóniában ugyanúgy olvassák, feltehetően magyarul tudók, mint a balti államokban vagy a Kárpát-medencében.

Ma már nem csodálkozom, hogy 16. századi protestáns prédikátoraink miért hasonlították a magyarság sorsát a zsidókéhoz. Mára elmondhatjuk, hogy nincs pontja a világnak, ahol zsidók ne élnének, de ott magyarok is élnek.

Érdekes kettősséget figyelhetünk meg az Ótestamentum olvasásánál. Egyrészt Isten művének, sőt büntetésének tartotta a nép, ha szétszórta őket a népek közé. Mert bábeli tornyot építettek, dacolva az Istennel¸ mert bálványokat imádtak az igaz Isten helyett, mert vétettek parancsolatai ellen. S ezt az Istennek gyakran nagyon rámenősen fel is panaszolták: „Odadobtál minket, mint vágójuhokat és szétszórtál a népek közé. Potom áron adtad el népedet, nem szabtál magas vételárat érte.” (Zsolt 44,12–13) Úgy igaz: amikor a 19. században például másfél millió magyarországi lakos „kitántorgott” a tengerentúlra; amikor a nemzetközi politika bosszútól fűtött taktikázása eredményeképpen rekedt határon kívülre ötmilliónyi magyar; amikor a II. világháború tett földönfutóvá százezreket, s amikor kétszázezernél is többen indultunk világgá ötven évvel ezelőtt – akkor bizony nem tagadhatjuk, hogy mindebben valamiképp mégiscsak benne volt az Isten keze is. De mi hangosabban panaszoljuk föl a politikai hatalmak tehetetlenségét és nemtörődömségét, az emberkereskedők gátlástalanságát és a zsarnokok garázdálkodását. Nem akarjuk rákenni Istenre azt, amiben emberek vétkeztek. De mindenképpen panasszal élünk, hiszen a kivándoroltak, elűzöttek, menekülők, a bőrüket mentők között ott voltak azok is, akik nélkül az egykor másfélmilliós magyarországi evangélikusság száma mára 301 ezerre apadt.

Az Ótestamentum népe ugyanakkor mindig is félt a szétszóratástól. Valahányszor baj, nyomorúság szakadt rá, s a szétszóratás veszélye fenyegetett, a Messiás után kiáltott. Az ő kizárólagos feladatának tartotta a szétszóródottak összegyűjtését. Valóságos balzsam volt hát a reszkető szívekre, amikor Ézsaiás próféta meghirdette, hogy a Messiás jelt ad a nemzeteknek és a szétszórtakat összegyűjti a föld négy széléről (Ézs 11,12). Vagy amikor Jeremiás ezt az örömhírt hirdette meg: „Aki szétszórta Izraelt, össze is gyűjti és őrzi, mint pásztor a nyáját.” (Jer 31,10)

Bár elszakíttattunk, elmenekültünk, disszidáltunk, megfoszttattunk állampolgárságunktól, soha sem hagyott bennünket hidegen, mind a mai nehéz napokig, az itthon maradottak sorsa. Különösen is a gyülekezetek, a lelkipásztorok és egyházvezetők sorsa szerepelt gyakran imatárgyaink között. Ezzel talán egyrészt a magunk lelkiismeretét nyugtatgattuk, másrészt valamiféle összeterelésben mégis csak reménykedtünk, amolyan messiásváró bizakodással. Pedig tudomásunk volt ugyanakkor arról is, hogy itthon nem mindig hullattak könnyeket a szétszóródottak miatt, és még a megsegítésüket is ismételten megtagadták.

*

A második plakát szeretne mindenekelőtt óvni mindenfajta illúziótól. A szerteszét szóródás marad továbbra is. A 21. századi Magyarország kecsegtet-e olyasmivel, amire a szétszóródottak lóhalálában özönlenének haza? Hiszen egy mélységesen szomorúnak mondható szavazás után sokunkban felvetődött a kérdés, hogy egyáltalán szívesen fogadnátok-e vissza bennünket? Mint ahogy itthoniakban is feltámadhat a gondolat, hogy otthonnak, hazának tudnánk-e mi még tekinteni egy elhagyott és időközben lerongyolódott országot és szegény egyházat?

Ám gyanús ellenvetések és diktatúrák sem tudták megakadályozni azt, ami most itt, Orosházán történik. A szétszóródás marad, ebből kell kiindulnunk. És mi mégis, magasabb szinten hisszük azt, amit Jeremiás mondott: Az, AKI szétszórt, az össze is gyűjt és őriz, mint pásztor a nyájat. Más szóval: hitelt adunk Kajafás főpap szavainak, aki ugyan sietve beleegyezett a Názáreti Jézus elpusztításába, János evangélista mégis ezt tudósítja róla: „mivel főpap volt abban az évben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.” (Jn 11,51–52).

Ezért vállaltuk a hosszú utat Orosházára, hogy megbizonyosodjunk ennek a valósága felől. Mi, a szétszóródottak azzal a megnyerő ajánlatotokkal akartunk élni, hogy a Nagy Terelő, az Úr Jézus Krisztus, a jó Pásztor keresztje körül gyülekezzünk és találkozzunk. Ezt az örömünket prédikálja a második plakát. Köszönjük mindazoknak, akik ezt lehetővé tették: a szívélyes meghívást és fogadtatást, a testvériség jóleső gesztusait, a szeretet sok-sok jelét, a jó találkozások lehetőségét – mind-mind ajándék ez, amit nem egykönnyen fogunk elfelejteni.

Tanúsítjuk, hogy jó kezdet volt. Ugye, szabad veletek együtt kérnünk Istent, hogy aki elkezdte bennünk a jót, végezze is el, juttassa el céljához? Jézusról azt mondta Máté evangélista, hogy „amikor látta a sokaságot, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek és nyúzottak voltak, mint a juhok pásztor nélkül.” (Mt 9,36) Mi szétszórtak, bizalommal számítjuk magunkat azokhoz, akiken meg kell essék a mi Urunk, Jézus Krisztus szíve.

A szétszóródottság marad. De ez most már nem megváltoztathatatlan végzet. Hitünk fölé emel minden megosztási kísérletnek és osztódási kényszernek, mert mi már egymás kezét fogva állunk és élünk a meghalt és feltámadott Urunk keresztje körül. Egyedül rá kell figyelnünk a Barcaságban és Gömörországban, a nyugati végeken és a tengeren túl, sőt még Mauritius szigetén is. Hogy megmaradjon a most megbeszéltekből mindaz, amit az Isten akar, aki szétszórt, de össze is gyűjtött. Ennek bizonysága ez a találkozó. Egyedül övé legyen a dicséret és hálaadás. Ámen.

Gémes István

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek